A nagy szerelem (folytatás)
– Nem bírod kivárni az ivást, legalább addig, míg vége nem lesz ennek a számnak, Gyula? – kérdezte szomorúan Anikó.
Szégyenemben nem bírtam válaszolni, az egyik közeli asztalra helyeztem a sört, majd visszatértem Anikóhoz, én újra átöleltem, de ő már nem szorított magához úgy, mint azelőtt. A szám végén siettem a közeli asztalhoz, hogy megigyam a maradék sörömet, de valaki lenyúlta. Kénytelen voltam Esztitől még egy üveg sört vásárolni. A büféasztalnál egyetlen vásárló sem állt rajtam kívül, ezért felkértem a mamát is táncolni. Eszti szívesen jött el velem a lassú zenére táncolni. Ő is gyengéden magához húzott, és így lépkedtünk lassan a zene ütemére. Még a lélegzetvételét is éreztem a mellkasomon. Közben Anikó újra Janesszal táncolt, ami kicsit féltékennyé tett. A szám végén Eszti visszament a büfébe, ahol én is megittam egy újabb üveg sört a barátaimmal, míg Anikó hideg Colát fogyasztott.
Még egy órát táncoltam Anikóval. A szünetben kimentünk az udvarra beszélgetni és ajkainkat összetapasztani. Sajnos lejárt a papa által engedélyezett idő, Eszti is átadta egy másik hölgynek a büfét. A buli tovább folytatódott, miközben mi hárman felöltöztünk, és diplomatikusan távoztunk. A friss levegőn azonnal rágyújtottam egy cigarettára, másik kezemmel átöleltem Anikó derekát. Gardedámunk lánya másik oldalán lépdelt. Így érkeztünk a közeli villamosmegállóhoz. Még egyszer megcsókoltam Anikót – míg édesanyja a közeli boltok kirakatát bámulta nagy kíváncsisággal –, majd tőle is elbúcsúztam, mikor megérkezett a villamos. A két hölgy felszállt. Alig indult el a jármű, azonnal rágyújtottam egy újabb cigarettára, és máris fordultam vissza a klubba. Útközben megittam egy deci rumot a sarki kocsmában, mert a klub büféjében csak sört lehetett kapni. A klubba visszatérve pedig azonnal kértem egy sört. Alig ittam meg, mikor Janesz barátom mellém lépett.
– Már el is ment a szép, új barátnőd? – érdeklődött kissé már ő is kapatos állapotban.
– Az apja csak este tíz óráig engedte el otthonról még az anyjával együtt is, ezért kellett már most haza indulniuk – válaszoltam szomorúan. – Tudod Janesz, Anikó még csak tizenöt éves.
– Ahhoz képest nagyon is nőies alakja van, és nagyon kedves lány. Remélem még nem rontottad meg.
– Hová gondolsz, még csak három hete járunk együtt – válaszoltam felháborodottan.
Ebben maradtunk. Nem beszéltünk többet a barátnőmről, főleg azért, mert én legszívesebben rejtegettem volna a macho barátaim elől.
Egy héttel később kézhez kaptam a katonai behívómat. Szörnyen elkeseredtem, és még többet ittam bánatomban. Éreztem, hogy emiatt megszakad a munkahelyi és mozgalmi karrierem egyaránt. Még ennél is jobban féltettem viszont bimbózó kapcsolatomat fiatal barátnőmmel. Félelmeim szép sorjában be is igazolódtak. Egy hét múlva le kellett adnom a KISZ-ben minden funkciómat, és a helyemre új embereket választottak. A munkahelyemen is kinevezett a főnököm egy másik helyettest.
Ezután már csak Anikóval kellett beszélnem komolyan a dologról. Egy egész héten át csak kutyafuttában tudtunk találkozni, de végre maradt egy szabad óránk, amit nyugodtan kettesben tölthettünk. Pár percnyi csókolózás után a barátnőm komolyan rám tekintett.
– Gyula, sajnálom, de én nem tudok másfél évet várni rád. Én még fiatal vagyok ahhoz, hogy egy szobában írogassam a leveleket egy több száz kilométerre szolgáló katonának.
– Azt hittem ennél jobban szeretsz – szólaltam meg nagy nehezen a torkomban szorító gombóctól.
– Szeretlek, Gyula, de azért az életemet nem fogom tönkretenni. Persze, ha leszerelsz, még bármi előfordulhat.
A gyomrom egyre jobban összeszorult, a szám kiszáradt. Még hallottam, hogy Anikó beszél hozzám, de már nem értettem a szavakat. Aztán csak futottam egyre gyorsabban, hátra sem tekintve. Kész csoda, hogy nem szaladtam neki egyetlen járókelőnek, vagy hogy nem tértem le a járdáról az úttestre vak dühömben. Csak a kocsmából kiáramló alkoholszagra, kezdtem el lassítani. Lementem a lépcsőn a füstös, büdös pincehelyiségbe, és két óra alatt részegre ittam magam bánatomban. Természetesen fogalmam sem volt másnap, hogy hogyan jutottam haza. Ki is vettem egy nap szabadságot. Egy héttel később bevonultam katonának.
Másfél hónap múlva szabadságon voltam otthon. A vállalati klubban ismét bulit szerveztek, nem túl nagy kedvvel, de elindultam. Természetesen az úton jól bealapoztam, főleg röviditalból. A terembe lépve megpillantottam régi osztálytársaimat a büféasztalnál. Rögtön kezembe nyomtak egy üveg sört. Csak Janesz hiányzott a csapatból. A büféhez érve azonban már láttam a táncolókat is. Kővé meredve álltam meg, mikor a disco-fényben megpillantottam Janeszt, amint összebújva táncolt az én Anikómmal. A sörrel a kezemben rontottam ki a klubhelyiségből, egy húzásra kiittam, majd az üres üveget a legközelebbi épület falához vágtam dühömben. Hazáig pedig minden kocsmában megittam legalább fél deci pálinkát, amitől természetesen jól berúgtam.
Két év múlva hallottam újra Anikóról. Az első osztálytalálkozónkon jelentette be Janesz, hogy két hónap múlva összeházasodik a volt barátnőmmel. A hírrel persze azonnal elrontotta az amúgy sem túl rózsás kedvemet.
Természetesen úgy berúgtam, hogy újfent nem emlékeztem, hogyan kerültem haza. A legrosszabb az egész történetben az volt, hogy Anikó édesanyja még ezután öt éven keresztül szolgált ki engem kedvesen kávéval a személyzeti étteremben, miközben emlékeztetett érett szépségével a leányára, és az iránta érzett szerelmemre.
***
Remélem senkit nem bántottam meg egyik történetemmel sem. Nem kívántam pellengérre állítani sem személyeket, sem kereskedelmi egységeket. Csupán Az életem érdekesebb eseményeit szeretném megismertetni ismerőseimnek és az ismeretlen utókornak. Nekem kellemes élményeim vannak erről a korról, habár ez idő alatt süllyedtem le az alkoholizmus legmélyebb gödrébe.
