A fiú álmosan cigire gyújtott, szemeibe még csak most szökött be a délelőtti napfény. Ragyogott, akárcsak a lány, aki ott állt némán az ablak előtt. Mennyi reggelt látott már ez az öreg ház, de most mégis megilletődve ásított az üres gang. Pihenős vasárnap kongott a harangokkal.
A Szent Anna templomból kibújtak az árnyékok az utcára. Forró köveken ugráltak, beitták a szögletek. A Duna felől langyos szél indult fel a lépcsőkön. A hegyek olyan szilárdan álltak, mint egy olyan szerelem, amit évezredek óta őriznek a lankák.
Akárcsak valami gyönyörű virág, kibomlott a lány mosolya, ahogy a fiúra nézett. A fiú vállai olyan vonzóan szélesek voltak, úgy kívánta letenni rá a kezét, érezni az erőt, ami belőle áradt. A fejét pedig odahajtani a nyakgödörbe, oda, ahol annyi melegség volt, ami felmelegíthetett minden fagyos szívet.
Mire feleszmélt a gondolataiból, már ott érezte a fiú szuszogó leheletét a fején, és érezte a keze puha simítását a haján.
„Úgy bújtál ide a nyakamhoz, mint egy kis menyét”, mondta nevető hangon a fiú, aztán elhallgatott minden. Csak az angyalok szárnyának suhogását hallhatta, aki nagyon figyelt. Ott szállt el felettük a múlt, az a két év együtt, és még ezer, amiről tudomásuk nem lehetett. Az érzések összesimultak, és dalolni kezdett bennük egy ősi dallam. A férfi és a nő egysége olyan harmóniában, mint ahogy Isten megteremtette őket, mikor nem volt még semmi más, ami ezt a békét széttörje.
Nem vették észre, hogy beborult az ég, a kis szoba bensőséges hangulatát mutatta minden kis tárgy a polcokon, a porcelán figurák boldog állandósággal ültek szemben, a falakon régi képekről tekintett le az is, aki már messze van. Anyák, nagyanyák szeretete lebegett a levegőben, mint egy védő sátor, akik áldó kezekkel őrzik a boldogságot.
Az ölelések ringattak, mintha a gyerekkor öröme ott maradt volna, bent a szívek mélyén. Akár a könnyek, úgy pergett le róluk a bánat, hogy öröm szülessen végre, szabadon és tisztán, ahogy két őszinte ember lelkéből felszakad a béke és mindaz, ami az életet életté teszi.
„Nagyon szeretlek! Olyan jó kimondani”, szólalt meg a fiú, a lány arcán pedig hangtalanul csorogni kezdtek a felszabadító boldogság sós könnyei.
