Akárhány kiállításra megyek, engem ugyanannyira érdekelnek a jelenlévő bámészkodók, mint a kiállított tárgyak, bármilyen híres alkotásokról is legyen szó. Tavaly Bécsben Beethovenfriesnél egy kínai turista volt nagyon izgalmas, ahogy ott bolyongott a fura tarka cipőjében, most pedig a velencei Biennálén egy magas, jól felhúzott gatyájú, fekete nőre figyeltem fel, aki egyébként teremőr funkcióban állt ott. Na, most vagy ennyire buta vagyok a modern művészethez, hogy nem tudok teljességgel ráfigyelni, vagy pedig kifinomult érzékkel veszem észre azokat, akik erre képesek, akármilyen szereplőként is vannak jelen, mert megpróbálok rájuk hangolódni, hogy az alkotások legapróbb jeleit is magamba itassam. Ez szerintem a műelemzés speciális formája, amikor áttételesen működik a befogadás.
Ezért számomra a bemutatott képek és tárgyak, az ott levő emberekkel együtt jelentenek művészeti élményt. Így nem is nagyon fotózok önmagában alkotásokat, hiszen az bármikor megnézhető, de a jelenlévő személyek és kapcsolódásuk, viszont nem.
A mű és a befogadása közötti pillanat megismételhetetlen.
