kibeszélem egész hallgatásod
akkor is ha megállnak az emberek
egykedvű – görnyedt egész délutánod
mely porrá zúzta zománcos lelkedet
véredben kétarcú a fásultság
mely alvó viharként rejtezett
– átfesti a költő legszebb arcát
ha valaki elsöpri a könnyeket
keményre rándult gyáva arcod
– égő verejtéked szennye árad
mosatlan szívek adják a parancsot
ahol sikolya vagyok a sírásnak
nem maradt más csak fáradozásom
a bűvöletben ismeretlen ének
dér megcsípte késő virágzásom
de holdvilágom megőrzi az élet
minden vakság az éjszaka véget ért
mennydörgés pokol ami látszani jött
– csodálatom a halálútról letért
csak szívességből épített küszöböt