Kell hogy legyen út az idők messzire süllyedt tájairól,
ahol megülnek térítő ködök, legalább
a következő reggelig eljutni éles prizmák között,
hiszen már minden becsomagolva, készen áll minden.
Mind, minden egyben.
Egybepakolva a végenincs napok, ahol a házfalon
ferde hófúvás karcolja a sápadt, ferde fényt
és ünnepekkor meglopott életek himnusza dalol.
Az ég annyira sötéten hibátlan, átmetszheti akár egy
hulló gerletoll.
Kisebbedik a szív, szorítják elveszett látomást szolgáló erek,
ahogy kisebesedik a rosszkedvű ország: fölbillent akvárium
fuldokló halakkal: algás fénnyel ömlik járdára a kocsma,
ferde testek árnya hósáros hullámpapíron, baleset krétarajza:
embervég jelek.
Csak még egy reggelt, mikor kettéválik újra a fent s a lent!
A hajnal éles pengével szeli ketté a jéghályogos betont
és a szemhéjként ráfagyott eget, így lesz látóvá
megint a világ embervoltunkat egybefonva: ez egyet
és a végtelent.
Likes
Nincs hozzászólás