Néz rám
apám
szemével:
„Titeket
megütött
a Tibike?”
Bár ne kellene mondanom.
De
nem
hazudok.
Emlékszem:
Taknyom, nyálam arcomon,
a halászlé orromon
folyik
ki.
A tányér törött.
„Menj, válassz gallyat
a hársról!
De vigyázz:
a vékony csíp,
a vastag nyomot hagy.”
Üvöltök.
A fenekemen csattan a szíj.
„A gyerek beteg ma.
Nem mehet suliba.”
A mustár lila,
zöld zúzódást szív.
A tenyere az arcomon.
Remek –
megint folyik az orrom.
Kifújom.
Véres
a WC-papír.
Néha telhetetlen a kín.
„Igen, megütött.”
