…Lószőr kabátban állt ott a férfi.
A bal vállán fészkében varjú ült.
Csodálkozott, hogy a Csend sem érti,
hogy egyetlenegy szóba süketült.
Egy vén fa törzsét húzta magához,
melynek ágain születhet levél.
De tudta jól, a világ elátkoz,
és hogy a múltból senki meg nem él!
Várta az esőt, várta mit kellett.
– Egy angyal növeszt csak így szárnyakat! –
Látni sem bírta már jobbja mellett
a földből kimászó sírbogarakat.
Alatta sár és fölötte égbolt.
Minden ott volt, mi megtapintható.
De… tenyerein az idő szétfolyt,
s a valóság sem volt már megfogható.
Lesben állt a vén este fölötte.
és gyomok között kis hajtás, ha nőtt,
egy téli szélvész úgy kiröhögte,
hogy nem tudta, miben hitt tegnapelőtt!
És jött a Sátán, s kikérte torra!
(Egyedül még a gonosz sem toroz!)
Vércseppet cserélt egy kortynyi borra,
hol a gonoszság lop, csal és oroz!
Lószőr kabátja lengett a szélben,
viharok vívtak érte széltusát.
Tudta, hogy a fájdalom is szégyen!
Így vezekelve hívta Jézusát!
Az erdők ködmönt viselve jöttek…
Reá rontott ott minden gyilkos árny.
Csecsszopók emlőért könyörögtek.
És félelmétől tört egy varjúszárny.
A férfi csak állt, s várta, bevégzi!
Vele már Isten sem mívelhet csodát!
Elgondolta: hogyan is becézi
a halálának legfőbb cinkosát?
Mert az élet, csak tolvajlott öröm!
Igazát igaz sohase látja!
…És hogy én élek, ma megköszönöm!
– Talán akad majd, ki megbocsájtja….
