Az idei könyvhét legsikeresebb könyve Spiró György Padmaly című regénye volt. Nem lepődtünk meg a hatalmas érdeklődést látva, hiszen így volt ez a Fogság, Az Ikszek, a Messiások, Spiró György drámái és egyéb művei megjelenésekor is. Spiró Györggyel életről, irodalomról, történelemről, az emberről és persze a Padmalyról beszélgettünk.
Három nagyregénye is a 19. században játszódik. Talán ez a kedvenc történelmi korszaka, és az 1. század, amelyről a Fogság szól?
A 19. század véletlenül adódott. Találtam egy fantasztikus lengyel anyagot, csodáltam is, hogy a lengyel írók nem írták meg. Ebből lett Az Ikszek című regényem. Színházrendező és filmrendező barátaim azt mondták, hogy írjam meg regényben, utána úgyis színpadra alkalmazzák és film lesz belőle. Így is történt. Kutatás közben találtam egy másik elképesztő témát is, a második lengyel tárgyú regényem egy ál-Jézusról szól, Messiások a végleges címe. Amikor befejeztem, érdekelni kezdett, milyen is lehetett az eredeti Messiás. Sokáig tartott, amíg a megbízható forrásokat megtaláltam. Valahogy rákaptam a sok évig tartó munkákra, és visszanézve csodálkozom, hogy volt rá idő. Egyetemistaként, a hatvanas évek második felében, azon tűnődtünk, hogy melyik korban szerettünk volna élni. Mikor lehetett volna hosszan, nyugodtan, békében élni és dolgozni. Úgy találtuk, 1849 őszén kellett volna megszületnünk, és 1914 júniusában meghalni. A szabadságharcot már leverték, és még nem kezdődött el a világháború. Úgy 60 évnyi béke volt. Ennél hosszabb békés időszakot akkor nem is találtunk a történelemben. Mára kiderült, hogy a mi békés korszakunk sokkal hosszabb. Utólag belátom, hogy az én koromban a legjobb élni.
A mi korunkat milyen műfajban érzi leginkább kifejezhetőnek?
Mindenfélét írtam a máról, novellákat, drámákat, regényeket, és írtam úgynevezett antiutópiákat, hármat is. Ezek a jövőben játszódnak, de mindenki tudja, hogy azokat a tendenciákat írom meg, amelyekben benne vagyunk. Lehet ugyan rajtuk kacarászni, de szerepel bennük a nyomor, a kilátástalanság, az értelmiség eltűnése, az egész szörnyűség, amiben élünk.
Ez azt jelenti, hogy Ön nem optimista?
Realista vagyok. A negatív tendenciák, amelyeket előre jeleztem, nagyjából bekövetkeztek, sőt visszamenőleg azt mondhatom, hogy túlságosan optimista voltam.
Hogyan dönti el, hogy egy témából dráma, regény vagy más műfaj születik?
A Fogság című regényemet eredetileg egy brechti típusú sokszereplős, sok jelenetes drámának képzeltem el, de kiderült, hogy az óriási anyag nem írható meg drámának. A regényírás fárasztóbb, nagyon sokat kell ülni a gép előtt, ami nem tesz jót az ember szemének és derekának. A Feleségverseny ötletéből egy arisztophanészi típusú komédiát szerettem volna írni, majdnem egy évig kínlódtam vele, mire beláttam, hogy drámában nem lehet megírni. Azóta többen szóltak, hogy jó lenne, ha dramatizálnám vagy filmre írnám, de én megtapasztaltam, hogy arra nem alkalmas.
Olvastam, hogy tizenhat évesen, egy barátjával sétálgatva döntötték el, hogy Ön drámaíró legyen. Volt akkor elképzelése arról, hogy ez milyen lesz majd?
Tizenhat éves koromra már nem akartam se mérnök, se fizikus, se zenész lenni, pedig nyolc évig, amíg hegedültem, zeneszerzőnek készültem. A művészi formákat a zenében tanultam meg. Ahogy beszélgettünk a barátommal, először a líra merült föl, de beláttuk, hogy nagyon erős a magyar líra, rengeteg jó költőnk van, és tehetség kéne hozzá, ami nekem nem biztos, hogy van. A novelláról megállapítottuk, hogy kicsi és jelentéktelen, a regényírás meg túlságosan megerőltető. Maradt a dráma. Megörültünk az ötletnek, mert úgy találtuk, hogy a dráma kétszer fizet: egyszer, amikor megjelenik és egyszer, amikor eljátsszák. Így határoztam el, hogy drámaíró leszek. A nyári szünet elején jártunk, rögtön vettem egy használt írógépet, máig megvan, azt használtam évtizedeken keresztül. Megtanultam tíz ujjal gépelni, anyám mutatta meg, mit és hová, és főleg, hogy vakon. Őszig megírtam az első drámámat. Arról szólt, hogy Mátyás király nem is létezik, csak beszélnek róla, és ezáltal elkezd működni, mint hatalmi központ. Egyetlen példányban írtam, nem akartam az indigóval meg a több példány befűzésével vesződni. Odaadtam egy osztálytársamnak, elolvasta, nem lett nagyon lelkes. Ott maradt nála. Sok év múlva rájöttem, hogy nem rossz az ötlet, de addigra elvesztette. Ebből az ötletből lett tizenhét év múlva A békecsászár, azt tartom a legjobb drámámnak. Később kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez az ötlet eszébe jutott. Erről szól Weöres Sándor Szent György és a sárkány című drámája, amit nem ismerhettem még 62-ben, bár akkor írta, mert betiltották. Ugyanerről szól Jevgenyij Svarc szovjet drámaíró évtizedekig betiltott A sárkány című mesejátéka, és erről szól Molnár Ferenc számomra legérdekesebb, de ritkán játszott darabja, a Valaki. Tizenhat évesen fogalmam sem lehetett, hogy a furcsa ötletemmel belekerültem a 20. századi drámairodalom egyik fontos áramlatába. Az a tanulság, hogy egy-egy korszak lényegét a tudatlan kamasz meg az érett ember ugyanúgy érzékelheti. Ennek a korszaknak a modern diktatúra a lényege. Kialakul a társadalom tetején a lyuk, és akár van benne valaki, akár nincs, az alattvalók megtelítik a számukra szükséges kényúrral, akinek hódolhatnak és áldozhatnak. Molnár Ferenc a harmincas évek elején, Svarc a negyvenes években, Weöres Sándor 1962-ben, én hét évvel később írtam meg lényegében ugyanazt, és egyikünk sem hatott a másikra. Kollektív tudás az ilyen, akár kell a színházaknak, akár nem.
Az idei könyvhétre jelent meg, legújabb nagyregénye a Padmaly. Főszereplői miért épp Táncsics Mihály és felesége Seidl Teréz? Milyen regény a Padmaly?
Táncsicsnak elképesztő az élete, borzalmak történnek vele és a családjával. Időnként a társadalom tetején, mint képviselő tündököl, ismeri a legnagyobb politikusokat, időnként meg a legmélyebbre süllyed, a legnagyobb nyomorba, többször kerül börtönbe, és évekig a föld alatt kényszerül élni. A Padmaly családregény, bár ilyen típusú családregényt nem ismerek. A családregényről leginkább a XIX. századi példák alapján azt gondoljuk, hogy fejlődésregény. Kezdődik egy tehetséges alapítóval, a következő generációban a család kibomlik, a vagyon hatni kezd, majd a harmadik generációban a vagyon kezd elpárologni, a deviáns utódok elherdálják. A Padmaly nem ilyen. A Táncsics-család történetének legnagyobb fordulatait külső változások okozzák. A hatalmi centrumok eltolódnak, háborúk, szabadságharcok, külső erők hatnak, amelyekre Táncsics egyformán próbál válaszolni. Hivatásos forradalmár, radikális baloldali, noha tanul az eseményekből, és bár módosulnak az aktuálpolitikai nézetei, a baloldalon ő az aktuális szélsőség. Kiszámíthatatlan fordulatok történtek az életükben, közben pedig kialakult az a furcsa Magyarország, amit ritkán írnak meg alulról, ahol a szenvedők élnek és küszködnek. Az írók szeretnek nagy elvonatkoztatásokban gondolkozni, többnyire egy töretlen fejlődésvonalhoz tartják magukat. Táncsics optimista volt a magyarság jövőjét illetőleg, azt gondolta, hogy mindenki megtanul magyarul, és a magyar nyelv majd szépen kitölti az egész Kárpát-medencét. Nem ez történt. Más magyar illúzióik azonban ma is élnek. Az érdekelt, hogy mikor alakul ki a mi mai tudatunk, és hogyan alakul ki a meglehetősen zárt, a világról kevéssé tudomást vevő magyar gondolkodásmód. Ezt nemigen írták meg a nagyközönség számára szánt publikációkban. Teréz nagyszerű ember volt, minél több anyagot találtam róla, annál vonzóbbnak tűnt. Nem stimmel, hogy elvakultan követte volna a férjét. Táncsics is leírta, hogy időnként kinevette. Volt humora és lélekjelenléte. Amikor Táncsics égő pipája ott marad az asztalon – hirtelen jöttek a csendőrök, és neki gyorsan le kellett bújnia a föld alá –, Teréz felkapta és végigszívta. Egyébként is pipázott, az italt is kedvelte, kiosztott bárkit, ha úgy alakult. Kemény ember volt, a sorsa pedig olyan, mint a nők többségének a 19. században, kevés eséllyel a kitörésre, kényszerűségből is áldozatos. Tehetséges szervező, menedzser alkatú nő volt, fiatalon nagy cselédséget irányított. Sok évig fehérnemű-varrásból tartotta el a családot ő egyedül, mert a férje bujkált, az írásait pedig nem közölték. Teréz nem tudott írni-olvasni, hogy mennyire tanult meg, azt homályban hagyom, mert nincs rá egyértelmű utalás. Az anyanyelve német, mint akkoriban a többségnek Pesten. Még a 60-as években is úgy jöttek Magyarországra német munkások, hogy nem kellett nyelvet váltaniuk. Teréz jól megtanult magyarul, mert Táncsics a családban nem volt hajlandó németül beszélni. Terézről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott Deák Ferenc, Jókai is nagyra becsülte, noha a férjét nehezen bírták elviselni. Táncsics szemellenzős volt és szélsőséges, de kitartóan tudott tanulni, és egy csomó politikai- és világeseményt józanabbul ítélt meg, mint a legjobb magyar politikusok. Egyszerre volt jó és rossz politikus. Az élete vége felé szociáldemokrata lett, sokat engedett a merev nézeteiből, ami összefügg a marxizmus következetlen változásaival. A magyar munkásmozgalom története igen kevéssé van földolgozva, bár így is akadtak szakértők, akiknek egy-egy félmondatát iránytűként tudtam használni. Ha ők nem rejtenek el félmondatnyi célzásokat az 50-es, 60-as, 70-es években kiadott műveikben, akkor nekem nehezebb lett volna rájönnöm, hogy mi volt a valóság.
Gyakran alkalmaz írói eszközként humort, iróniát. A Padmalyban is?
Nyilván van hajlamom az iróniára, műfaj kérdése a dolog, mert a drámában nincs irónia, az összes szereplő halálosan komolyan veszi önmagát. A prózában a mesélő óhatatlanul távolságot tart az alakoktól. A Padmalyban olyan mindentudó mesélőt alkalmazok, amilyen évtizedek óta kiment a divatból, előnye, hogy az egészre ironikusan nézhet. Mulatságosnak szántam, hogy a mindenféle adatok egymásra halmozódnak. Talán olykor megterhelő az olvasónak, de én humornak vélem. Remélem, lesznek, akik érzékelik az ilyesmit. Amúgy a regény nagy évszázada a 19. század, nem véletlen, hogy a 20. században tönkremegy a műfaj, mert éppen ez a mindentudó mesélő veszik el belőle. A 19. századi regényírók még hihettek abban, hogy az emberek maguk alakíthatják a történetüket, és ha valaki küzd, zöld ágra tud vergődni. Ez a romantikus megközelítés, amiben a Padmaly szerzője persze már nem hisz. A Padmaly nem arról szól, hogy zöld ágra lehet vergődni egyáltalán. Mindazonáltal igyekszem betartani azokat a formai követelményeket, amelyek a 19. században jöttek létre. Csalafinta dolog, már Az Ikszek című regényem is úgy néz ki, mint egy igazi klasszikus regény, holott persze nem az.
A 75. születésnapjára készült beszélgetésben említette, hogy szeretne szépet, jót és érvényeset mondani az emberről. Ez talán ars poetica?
Szépet és jót nem nagyon lehet mondani az emberről, de érvényeset igen. Az ember olyan, amilyen, sárkányfog-vetemény, ahogy Vörösmarty írta az ókori görögök nyomán. Alapvetően az emberiség változhatatlan. Soha nem jutott eszembe, hogy neveljem az embereket. Schiller egykor azt írta Goethe-nek címzett levelében, hogy a színház erkölcsnemesítő intézmény. Láttam néhány jó színházi előadást, de erkölcsileg rajtam se nem rontottak, se nem javítottak. A színház nagyszerű, fantasztikus élmény, a legjobb szórakozások egyike. Aki nem szórakoztató színházat csinál, az ne csinálja! József Attila fejezte ki legjobban a Miért nem járok színházba című írásában: „A darabok ötlettelenek és arra vallanak, hogy az emberek még ma sem mernek szembenézni az indulataikkal.” A művészet arra való, hogy szembesítsen azzal, ami bennünk van.
szöveg: Fridrich Piroska
fotó: Csanádi Gábor
