Vonszolja megfáradt testét az este,
gonggal köszönti az ébredő holnapot.
Gyűrt bársonyok közt sóhajtó neszek,
mint örömünk feszes apró sikolyai,
üde harmatvirággal betakart bőrünk,
pillád alól kacsintó szerelmes mosolyod,
gyötrő mindennapjaim egyetlen ajándéka.
Lágy fészkünk e farkas világban
távol tart, s megvéd az irigy szándéktól.
Küzdelmeinket egymásért s egymással,
orchideaként éljük meg börtönünkben.
Távol és közel lüktetése, lelki ütésváltások
kínja, játszmáink indulatos szóváltásainak
végtelen ördögi köre mind a miénk.
Eljön a csend, az örök vágy éjszakája,
s fehér zászlót lengetve békét köt szívünk.
Nem számít, hogy mi volt a közeli múltban,
a gyönyörű összeolvadt lét ad új reményt,
a majdani napok kegyetlen csatáihoz.
Kirobbanó érzelem foglyai vagyunk.
Fonódó ujjaink, alabástrom kapocsként
repítenek az érzékek távoli elysiumába.
