s jönnek felém szép libasorban emlékeim bár eltörött rúgója egy régi nyárnak
rám kacsintanak üres palackok kukába dobott hajnalok szemén fáradt pára látszik
mint a keresztre feszített latrok jajgatnak bennem az üres vásznak
ecsetek hullnak a mélybe két egykor ölelő kezem ipi-apacsot játszik
kiszámolnak nevető éveim hullnak őszülő fejemre vétkeim
abban a régi nyárban egykor boldog voltam
de most mint hazatérő csorda ballagnak át szívemen gyönyörű fényeim
megállnak lelkem előtt várják hogy beengedjem előttük sok holtam
pedig lenne még sok dolgom e földön írnom kellene még verseket a szivárványra
de már nyikorog kenetlen kereke a holdnak egyre fázósabbak a hajnalok
hűvösebb szelek fújnak és egyre többet gondolok arra a régi nyárra
talán még megfesthetem szépségét báját mielőtt meghalok