Szamócza
Még itt vagyok
Sötét és hideg
Felettem az ég,
A tegnapi pocsolya
Mára már jég.
Hold-Anyó mosolya
Ráfagyott ezüst arcára,
Hideg tekintettel
Küldi el a világra.
Érzem már bőrömön
A talajmenti fagyot,
De amíg nem fagyok meg,
Addig még itt vagyok.
*********
Fekete András értékelése:
Visszakanyarodnék kb. 20 évvel korábbra, amikor elkezdtem a Fedél Nélkülnél az önkéntes munkát, amikor először találkoztam a szerkesztőségbe érkező szövegekkel. Elég hullámzó színvonalúnak találtam őket. Mindig volt 6-8 szerző, aki remekműveket alkotott, de a többség szerényebb munkákkal állt elő. Tisztességgel elolvastam mindig mindent, még ha sokszor nem is volt egyszerű kibogarászni az olykor kézzel írt mondatokat. De, mint tudjuk, az írás mindenképpen egy áldás, bármilyen színvonalon is műveljük. A legjobb terápia mindenféle bajunkra. Akkor is fontos, ha senki sem olvassa.
Ezt most csak azért hoztam fel, mert Szamócza esetében az a csodálatos dolog történt, hogy egyszerűen megtanult írni. A 10-15 évvel ezelőtti versei és a mostaniak között óriási a különbség. Nem jellemző az átjárás az egyszerűbb alkotók és a vérprofik között. Talán Gábor az egyetlen, akinél ez a fantasztikus fejlődés megtörtént. Meg is van a kézzel fogható eredménye, tavaly ő lett az év költője a szakmai zsűri véleménye alapján, idén pedig a közönség szavazása eredményeként.
Aki még nem olvasott Szamóczát, annak úgy tudnám röviden bemutatni, hogy egy ösztönös zseni. Csavargó költő, Villon gyermeke, Verlaine és Baudelaire testvére. Vagy ha a Fedél Nélkülnél maradunk, a zseniális, soha el nem felejthető Nikodém Miklós (Mélosz) riválisa. Szakmai értelemben, persze.
Mik is lehetnének „kedvenc” témái, mint a magány, a szorongás, a nélkülözés, a halál, ahogy most is, díjnyertes versében. És vissza-visszatér a szerelem motívuma, mint a nagy elődöknél.
Nagyon szeretem, ahogy van mersze végtelen egyszerűséggel evidenciákat az arcunkba vágni, megragadva az élet egyetlen, tragikus lényegét.
Íme egyik kedvenc példám erre már a 2025-ös versei közül.
Szamócza: Hazug a világ
Hazug a világ,
És nincsen vigasz;
Az utolsó lehelet,
Csak, ami igaz.
Hová fejlődsz még, Gábor? Izgatottan várjuk az új műveket!
