Nemzetinél, de nem ott, ahol a hatos megáll, hanem ott, ahol az egyes megáll. Mert az új Nemzetiszínház ott található. Az egyes megállójától kicsit messzebb. Amikor a mi szép Orsikánk megkérdezte, akarok-e színházba menni, majdnem csúnyát mondtam, majdnem azt mondtam, buta kérdés két forint. (Ifjú koromban azt szoktuk mondogatni: hülye kérdés két forint.) Ám az Orsolya nagyasszonynak mégse mondhattam ilyet. Illetve mondhattam volna, de talán meg is sértődött volna. Tehát azt mondtam, örömmel.
Csongor és Tünde.
Rögtön eldicsekedtem, hogy főiskolás koromban láttam, az eredeti, „ó-magyar” nyelven előadott darabot, sőt, az iskolai színjátszó csoportban játszottam is az egyik ördög szerepét, nagy sikert arattunk mi hárman, az ördögök, meg Balga. Mi kaptuk a legtöbb tapsot. A többiek is jól szerepeltek, ám a mi négyes fogatunk tetszett a jelen lévő, aktuális közönségnek nagyon, de nagyon ám. Most picikét modernizált változatban fogod látni, bíztattak mosolyogva.
És valóban úgy történt.
Én élvezhettem Shakespeare darabjait az ő ó-angolja helyett oxfordi angolra fordítva, és Moliere színműveit az Île-de-France mai változatában előadva. Nos, az évszázadokkal régebbi szép, de csupán az igazi műértők számára érthető formában született, a legöregebb angol és francia átlagnézők sem élvezhették volna gond nélkül. Vörösmarty is csak új-magyarul igazán jó a magyarul beszélők többségének. Jómagam kifejezetten imádom az eredeti Arany, Petőfi, Jókai, Mikszáth, Vörösmarty szövegeket, pontosan úgy, ahogyan ők megírták azon a nyelven, amit akkoriban beszéltek, de cseppet sem vagyok önző, belátom, a többség igenis az új, mai nyelvre átültetett változatot igényli.
Nem baj.
Nekem rettentően tetszett, hogy ezen az előadáson nem ragaszkodtak száz százalékban a szerző által írt szöveghez, szép számmal alkalmaztak modern, vicces betéteket, melyek kicsit felpörgették a cselekményt, színesítették a darabot anélkül, hogy az eredeti mondanivalót mellékvágányra terelték volna. Ezen később barátommal, Nyitrai Zolival vitatkoztunk. Igaz, ő is bennfentes némileg, hiszen sok-sok filmben szerepelt már, mint mellékszereplő, statiszta és főszerepet is alakított olykor. No, de ez most kevésbé fontos.
Sokkal fontosabb a fényjáték, amit a rendező zseniálisan oldott meg. néha egyszerre több jelenet is mendegélt a színpadon. az éppen aktuális reflektorfényben, a mellék, illetve a kevésbé fontos, vagy csak valamely szereplő fejében történő esemény, (vágy, elképzelés, gondolat) félhomályban.
A szereplők közül a három ördög, valamint Balga és Mirigy játéka tetszett nekem a legjobban. És nem csupán nekem. Költő, író és újságíró voltam, a hírlapírást manapság már ritkán gyakorlom, mert nyugdíjas lettem, ám kíváncsiságom, a firkászok örök átka nem hajlandó azt akceptálni, hogy nyugállományba vonultam, fáradhatatlanul futkározik mindenfelé tekintetem segítségével. Így történt ez a Nemzetiben is. Megfigyeltem a közönséget is a szemem sarkából és azt tapasztaltam, tetszik nekik az előadás.
Úgy bizony.
Ennek felettébb örültem, mert fiatalok töltötték meg a nézőteret. Csupa tinédzser. Ez jó. Nagyon jó. Iskolások az ország minden tájáról, addig bökdöste a kíváncsiság oldalamat, míg végül szóba elegyedtem velük, megtudtam, honnan jöttek, mennyire tetszett nekik a darab. És hízott a májam, mert rájöttem, igenis érdemes alkotni. Az sem árt, ha régi témákat új köntösbe öltöztetünk.
Köszönjük Nemzeti! Ezer köszönet a nagyszerű előadásért, ezer köszönet Orsikának!
Tisztelettel, hálás köszönetem:
Pollák László
