A „Széljegyzetek” Sárosi Péter, a Drogriporter oldal szerkesztőjének gondolatait osztja meg a világról. Tükrözi sokoldalú érdeklődését és értékrendszerét. Napi közéleti eseményekre éppúgy reflektál, mint ahogy új perspektívába helyez örök kérdéseket életről és halálról. Elérhető podcast formában is, a következő szolgáltatóknál: Apple Podcast, Spotify, iHeart Radio, Google Podcasts, Amazon Music/Audible, Castbox, Deezer, Podcast Addict, Podchaser, JioSaavn
Az ön-elhallgattatásról
A szakirodalomban „ön-elhallgattatásnak” (self-silencing) nevezik azt a jelenséget, amikor nők a konfliktus elkerülése érdekében elhallgattatják a saját belső szükségleteik hangját. Máté Gábor a normalitás mítoszáról szóló könyvében azt írja erről, hogy ez egy olyan gyermekkori megküzdési stratégia, amit a nők szociális kondicionálása tovább erősít. Mert a nők felé a társadalmi elvárás, hogy ők legyenek a gondoskodók, az önfeláldozók, a megmentők a kapcsolatban. Bevésődik, hogy konfliktusba kerülni nem nőies – és nem is biztonságos. Elhiszik, hogy az ő szükségletük nem fontos. Elhiszik, hogy ők felelősek, ők hibásak, ha a társuk, a kollégájuk stb. rosszul bánik velük.
Sajnos nekünk, férfiaknak, férfiasan el kell ismernünk: nem egyszer keletkezik olyan felállás családokban, amikor a férfi nem társ, hanem plusz egy gyerek (fordítva is előfordul, de ritkább). És a nők munkahelyeken, közéletben stb. való szexualizálása, amiben a férfiak gyakran csak ártatlan játékot látnak, szintén erősítik a torz megküzdései stratégiákat (csak a szexuális vonzerőd adhat neked hatalmat a férfiak fellett, ergo csak így lehetsz szerethető). Sokan ezeket a nemi szerepeket „természetesnek”, „Isten által rendeltnek” tartják – pedig valójában egyáltalán nem azok.
Máté Gábor szerint a nőknek különösen nehéz a mi európai kultúránkban kifejezni a dühüket: hiszen a dühös nőt természetellenesnek, fúriának, hisztérikának tartjuk és megbélyegezzük. Aki nem hallgat magára, aki nemet mond a saját teste és lelke jelzéseire, az nem képes kapcsolatba kerülni az autentikus (hiteles) énjével. Maszkokat visel, és azonosítja magát ezekkel a maszkokkal.
A szükségletek krónikus megtagadása, a düh krónikus elfojtása pedig mindig megkéri az árát. Többek között ezzel magyarázható, hogy a nők körében jóval magasabb például a depresszió és – ezzel összefüggően – gyógyszerabúzus előfordulása. A nyugtatók és altatók még mindig a nők legkedveltebb kábszerei: ezekkel, néha alkohollal kombinálva, lehet a legjobban elviselni egy olyan életet, ami nem autentikus.
