Mily pompás volt, emlékszem rá!
Bordó bársony palástja lebbent,
s ha fújt a szél, az illat szállt,
mint gyermek szájáról kacaj,
hirdetve boldog perceket.
Most itt van hát, bár múlt idő.
Rég selymes kelyhe szárazon
zörög, mint hulla csontjai.
Tövise szúrna még, de kéz
nem mozdul már ölelni őt.
Valaha rózsám volt.
Ma csak kacat.
