I-XV.
„…s a bomolt nők vad visítása lantmuzsikát elnyom;
ki se hallgat már a dalosra…”
(Ovidiusz – Átváltozások)
X.
Bárcsak el tudnál végre pusztulni:
hideg, kimért vagy, benned emberi
nincs… neved nem fog halványulni!
Nem ismerlek, de épphogy tengeni
jár belém az élet: megláttalak,
szeretve pokolra kívántalak…
…de kezem kezed fogni sem meri.
Ki kellene belőled gyógyulni:
egy finom mosolyod is meggyilkol…
…de átlátsz, könyv vagyok, tudod titkom:
ha elégetsz, velem fogsz pusztulni!
Talán akkor lehullnak láncaim,
ha távozom: megbánom majd szitkom!
Megnyugszom és – kihunynak lángjaim…
