Anyáink kentek régen a nagy szegénységben,
Szórtunk rád sót s egy kis édes-nemest éppen.
Jó vagy te mihozzánk, kedves zsíros kenyér,
Ennék egy kis hagymát, van-e még?
Ha nincsen, az sem baj, melléd gondolom,
Zsíros kenyér, akkor is szeretlek nagyon!
Ó, ha te nem lennél, mi lenne velünk?
Zsíros kenyér, hidd el, mindnyájan szeretünk!
Született e vers, gyomrom diktálta,
Leteszem hát tollam, s megyek a kamrába.
Ott mi ketten majd eggyé válhatunk,
Zsíros kenyér, téged csak dicsérni tudunk!
