József Attila emlékére
A költői szívben egy helyt tartanak tanyát,
tartva őt a rettegésben, az ideglázban;
a hordalékból mosva ki maréknyi aranyát,
kit én, ki sosem nevettem és figuráztam.
Különszobákat nyitva a lelke házában,
kit én, ki sosem figuráztam és gúnyoltam;
élve, mint a szél susogása a búzában,
morzsát csipegetve, mint kakas a tyúkólban.
A szenvedéseit újra előtálalva,
átkozva el élete minden egyes napját;
mintha érdekelni is bárkit is a szánalma,
szinte hallva is, hogy a nevén szólongatják.
Kit az élet csak kiábrándultságra oktat,
a jövőt nem is nevezve lehetőségnek;
mint akit csak kihasználtak és csak eldobtak,
kit meg a teljes őszinteség sosem védett.
Hogy álmok telepedhessenek a vállára,
hogy ő is elbeszélhesse a vágy szavait;
hogy tetszése szerint a maga útját járja,
hogy ne kelljen elmennie megint a falig.
Váltogatójaként minden fajta hangulatnak,
kihez nem is köt senkit és semmilyen kapocs;
akiben nem is keresgélnek és kutatnak,
kinek felnőtté válása sosem lesz hivatalos.
Kivel őszintén senki sem beszél és cseveg,
aki a békések álmát sosem aludja;
hogy alvás helyett legújabb versét költse meg,
hogy aztán vessék azt is szó nélkül a sutba.
Kiről nem is gondolja senki, hogy jó minta,
álmait nem is váltva csak lyukas ezüstre;
hogy megint hátat fordítson halkan bólintva,
hogy nyélbe koldusbotját és a lelkét üsse.
Kinek szívében Ámor sem talál hazára,
dolgai nem is fordulnak másra vagy jobbra;
hagyva magát a gondolatoktól megszállva,
fűhöz és fához nem is tudva mért kapkodna.
Hadd hasonlítson élete egy rémregényre,
a bűneit felforgatva és sorba rakva;
meg már nem is találva az utat a fénybe,
hogy vissza az anyja már megbomolva kapja.
Megjelent Móritz Mátyás: Klenódium című kötetében a Holnap Magazin gondozásában.
