Rögtön a megnyitó ünnepség kiverte a biztosítékot, de hát a franciáktól nem idegen a botrány, a polgárpukkasztás. Mondjuk ez sikerült, bár az alkotók szándéka aligha erre irányult. Volt itt minden (is) : képzőművészeti bemutató, párizsi utcagyerekek, Zinédine Zidane, szexmunkások, Coubertine báró szelleme, szabadság a barikádokon, a Louvre -ból kiszabaduló alkotók és alkotások, az olimpiák (és az emberiség) története, a Szajna vízitündére vágtató-repülő acélparipán, Édith Piaf -ot megidéző Celine Dion, (ő gyönyörűen énekelt, s mindenki örült, hogy betegsége után ismét láthatja) az olimpiai láng léghajón, s nem utolsósorban a drag kultúra és más alternatív ízlésvilág bemutatása. Egyes jelenetek és zenék a végtelenségig túltolva. Rengeteg szimbolikus utalás, misztikum. „Szabadság, egyenlőség, testvériség”.
Ember legyen a talpán, aki mindezt pontosan le tudta venni. Ez nem is sikerült, mindenki olyan értelmezést talált, amilyet akart, ebből lettek a felháborodások. Összességében elmondható, hogy a kevesebb itt is sokkal több lett volna, s talán szerencsésebb lett volna egy bizonyos gondolatmenet, koncepció mentén felépíteni a műsort, így követhető lett volna. Maga az ötlet, hogy ne stadionban, hanem a Szajnán legyen a megnyitó, fenomenális volt, s a látványelemek, fényjátékok, táncosok, akrobaták nemkülönben.
Egy régi színházi hagyomány is megidézésre került, melyet aztán végig alkalmaztak. A felügyelő botjával hármat koppint a talajra, s megkezdődik az esemény az adott versenyszámban. S egy újabb szép hagyomány: a győztes a stadionban megkongatja a harangot, amely a Notre Damm -ba kerül majd.
Elkezdődtek hát a játékok, s innentől kezdve az olimpia olyan volt, mint maga az élet. Volt, amikor csendesen folydogált, aztán jöttek elképesztő sikerek és borzasztó csalódások, nagy győzelmek és fájdalmas kudarcok. Utóbbiból, különösen az elején, nekünk, magyaroknak bőven kijutott.
Rögtön az első igazi játéknapon, az első asszójában kiesett a 3 szoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron. Aztán a többi vívónk, szépen sorban, egy kivétellel. Így szállt el az egyik legnagyobb aranyesélyünk az első napon. Muhari Eszter párbajtőrben viszont szerzett egy bronzot, ami némi gyógyír volt sebeinkre.
Az 5. napon, júl. 31.-én újra reménykedhettünk aranyéremben, hiszen a rejtőzködő, majd mégis felbukkanó, magányos farkasként viselkedő Milák Kristóf a legjobb idővel került be a döntőbe, saját világcsúcsánál nem sokkal rosszabb idővel. Na, meg a magára talált Szilágyi Áron és a kardcsapat is, így az aranyért vívhattak.
Rossz omen-nel indult a nap. Délelőtt férfi kézilabdázóink a norvégokkal játszottak, akiket már nagyon régóta nem sikerült legyőznünk. 10 másodperc volt hátra a meccsből, döntetlen állásnál, amikor megszereztük a labdát, indítani tudtuk Imre Bencét, aki óriási ziccerben a kapus kezét találta el, a labda a kapufa tetejére pattant, onnan vissza a pályára, a kapus kezébe. 3 másodperc volt hátra, de a kapus indítani tudott, s a norvégok el tudták lőni a labdát 1 másodperccel a dudaszó előtt. Gól! Így, abszolút nyerő pozícióból tudtunk veszteni 26:25 -re. Imre Bence a kézilabdázó Kökény Beatrix és a párbajtőröző Imre Géza fia. Bea tagja volt a kézilabda csapatnak, amelyik 2000-ben a Sydney olimpián 6 gólos vezetésről, az utolsó 10 percben bukta el az aranyat. Géza 2016-ban Rio de Janeiroban már 14:10-re vezetett a párbajtőr döntőben, a vége 14-15 lett. A „Sydney átok” tehát ismét lecsapott, a következő generációban is.
Így nem csoda, hogy a karma törvénye szerint mindkét aranyesélyünkből ezüst lett. Hozzá kell tenni, hogy ugyancsak évtizedek után Németh Nándor érmet szerezhetett volna 100 m gyorsúszásban, de 1 század másodperccel lemaradt a bronzról…
Nincs szerencsénk – mondogattuk. Megjegyzem, ha így is van, a szerencse nem játékelem egyik sportágban sem…
A következő napon Kós Hubert végre behúzta úszásban a 200 hát aranyát, megszakadt az átok! Másnap Milák is megmutatta, hogy arany nélkül nem térhet haza, majd a férfi párbajtőr csapat is odacsapott. Így, a 3 arannyal, már helyreállt az önbecsülésünk. Halász Bence vasárnap a férfi kalapácsban ezüstig jutott, Major Veronika lövészetben bronzig. Így az éremtáblázat 3-3-2 -vel kezdett szépen kikerekedni, a 12. helyig meneteltünk.
Közben egy még nagyobb botrány alakult, mint a megnyitó ünnepség. Ökölvívásban az algériai Khelif csúnyán megvert egy olasz lányt, aki 46 másodperc után sírva adta fel a meccset, mondván, ekkora ütéseket még sohasem tapasztalt. Nem véletlenül hiszen az algériai hölgy nemiségét sokan megkérdőjelezték, a tavalyi világbajnokságról az Ökölvívó Szövetség (IBA) ki is zárta. Talán mindannyian egyetértünk, mindenképpen biztosítani kell, hogy a női sportolók 100 %-ig nők ellen versenyezhessenek, és az is látható, nagyon nehéz lesz ennek kritériumait egyértelműen megfogalmazni. „Nagyon igazságtalannak tartanám, hogy gyerekkorom óta sportolok, minden másról lemondok az álmaimért, az olimpiai éremért, s aztán azt egy FIÚ vegye el tőlem, a nők versenyében” nyilatkozta még a meccs előtt közösségi oldalán Hámori Luca, akit az algériai később szintén legyőzött. Igaz, Luca rendkívül óvatosan bokszolt, de ez talán érthető…
Imre Géza mondta: „az ezüstérmes csak első a vesztesek között”! Mindenesetre Halász Bence kalapácsvetésben így behúzott egy első helyet (sajnos a vesztesek között), tehát ezüstöt ért el a favágóalkatú kanadai Katzberg mögött. Atlétikában messze ez a legnagyobb sikerünk.
Augusztus 5-én, hétfőn jegyezhettünk egy döbbenetes világcsúcsot. Férfi rúdugrásban a svéd Armand Duplantis a 6 métert már csak egyedül ugrotta meg. Ezután 625 cm -re tetette a lécet, s 3. kísérletére remekül emelkedett, gyönyörűen eltalálta az ugrás ívét és átsiklott a léc felett. Felrobbant a stadion.
Kardiológusom már régen eltiltott a női kézilabda válogatott mérkőzéseitől, nem véletlenül. Árnyékunkat ezúttal sem sikerült átlépni. A svédek ellen 6 másodperccel a vége előtt még vezettünk, mégis bekaptuk az egyenlítő gólt. A kétszer 5 perces hosszabbításban meg ledaráltak minket, így nem kerültünk érem közelébe. De mi lett volna, ha…? (Persze, a „ha”-val kezdődő mondatoknak nincs értelmük a sportban sem.)
Szívgyógyászati szempontból hasonló a helyzet a pólósok meccseivel is.
A nők gólszegény meccsen 5:4 -re kikaptak Amerikától, így érmet nem szereztek. A férfiak a 4 közé jutásért az olaszokkal küzdöttek. Döntetlen lett a rendes játékidőben, majd büntetőkkel húztuk be a találkozót. Így játszhattunk a bronzért, ahol meg büntetőkkel kaptunk ki az USA-tól az utolsó napon.
A csapatsportokban tehát most sem tudtuk átlépni az árnyékunkat.
Nagy örömünkre nyílt vízi úszásban Rasovszky Kristóf aranyérmes lett augusztus 9-én, napra pontosan 12 évvel Risztov Éva ugyanezen a számban aratott londoni győzelme után. (A karma?) A mindössze 20 éves Betlehem Dávid bronzérme ugyanitt hab volt a tortán.
Kajak-kenuban sajnos aranyérem nem jött össze, pedig itt komolyan számoltunk Csipes Tamara és Kopasz Bálint vagy Varga Ádám győzelmével. Az összes érmek harmadát (4 ezüst, 3 bronz) mégis ez a sportág lapátolta össze.
Az utolsó napra maradt egy óriási csattanó: Gulyás Michelle, a midig korrekt sportlady világcsúccsal nyerte az öttusát, tehát a 6. magyar aranyérmet, Guzi Blanka pedig 4. lett! Hatalmas gratuláció, csajok!
Szóval a magyar érmek: 6 arany, 7 ezüst, 6 bronz, éremtáblázat 14. hely. Hajszál híján a tokiói eredmény (6-7-7, ill. 15.hely), mely összességében – magunkhoz mérten – jó közepesnek mondható, kevés meglepetéssel. Amit el lehetett veszteni, azt többnyire el is vesztettük, amit nyerni kellett volna, azt meg nem mindig hoztuk.
A legnagyobb meglepetés Márton Viviana aranya taekwondo-ban, ezzel megmentette a magyar küzdősportok becsületét. Fantasztikus volt ez a 18 éves lány, akit baromira nem érdekelt, hogy milyen világsztár jött vele szemben. „Nem érdekel, ki a következő ellenfél, megyek és harcolok.” Irigylésre méltó mentalitás.
Nem változott hát, hogy mint évek óta, az érmek túlnyomó részét most is a vívás, az úszás és a már említett kajak-kenu adta. Atlétikában egy-egy ügyességi szám jelenti a legjobb szereplésünket, Rióban Márton Anita súlylökő, most Halász Bence kalapácsvető. A futószámokban fényévnyi távolságra vagyunk a világ élvonalától, annak ellenére, hogy a tavalyi budapesti VB segítségével sokat faragtunk hátrányunkból, és itt is voltak jó magyar teljesítmények.
Érdekes még, hogy elég sok, szám szerint 9 darab 4. helyezést szereztünk. Ha az ezüst „csak első a vesztesek között”, akkor a 4. hely a lehető legnagyobb csalódás lehet a sportolónak. Karnyújtásnyira vagy álmodtól, egy olimpiai éremtől – aztán hírtelen elillan az édes álom.
Ugyanakkor el kell mondani, hogy aki az olimpián a legjobbját hozza, az akkor is tiszteletre méltó eredmény, ha akár „csak” 10. lett. Ilyenkor az ellenfelek jobbak, a sportszerűség szellemében gratulálni kell nekik!
Nemzetközi szinten rendkívül jó versenyeket láttunk, világcsúcsokat, szoros meccseket. A halasztott és a COVID árnyékában megrendezett tokiói olimpia után végre igazi sportünnep volt, kitűnő hangulatban és teltházas nézőterekkel. Kiemelkedő érdeklődés kísérte pl. a női 400 m gátfutást, amikor 3 éve először csapott össze a holland gepárdlány, a váltók hőse, Femke Bol, az Európa csúcstartó és a világcsúcstartó Sydney Mclaughlin-Levrone. A várt párharc elmaradt, Sydney óriási világcsúcsot futott (51,34 mp), míg az Európában rendkívül népszerű Bambi (Bol) csak 3. lett egészen széteső futással.
Érdekes volt még a férfiak között a jobbára 1500 m -es síkfutó Jakob Ingebrigtsen drámai kudarca, majd 5000 m-en aratott váratlan győzelme. 200 m síkfutásban mindenki a 100-as győztes Lyles sikerét, talán világcsúcsát várta, ezzel szemben a botswanai Tebogo győzött. (Igaz, Lyles ekkor már Covid -os volt, de így is repesztett 19.70 mp-et!) S még egy a sok kiemelkedő teljesítmény közül: a pakisztáni Arshad Nadeem megszerezte országa első aranyérmét… az egykor magyar sikerszámnak ismert gerelyhajításban, 92,97 m -es brutális dobásával!
Elmondható tehát, hogy a megnyitón a sokat vitatott élőkép akár Leonardo Utolsó vacsora c. festményére, akár Jan van Bijlert címünkben is szereplő munkájára utalt, ez az olimpia tényleg „Az istenek ünnepe” volt! Várjuk a folytatást 4 év múlva Los Angeles-ben!
Fridrich István
