I-XV.
„…s a bomolt nők vad visítása lantmuzsikát elnyom;
ki se hallgat már a dalosra…”
(Ovidiusz – Átváltozások)
XIII.
Megcsúfolt bocsánatkérés
…és kettesben maradtunk az előadóban,
mint kígyó az áldozatát – merőn figyeltél:
vártad, hogy elkezdjem, hogy bocsánatod kérjem…
…porszemekké vált bennem minden másodpercem;
mi lesz, ha elesek? Ha nem tudom majd megtenni?
Talán színpadias…, de a lényemből ered,
belőlem! Egy apró lépés, csak egyetlenegy!
S mint akit karddal űznek, úgy hőköltél hátra:
„Tanár és diák közt távolság kell, maradjon!”
S pengevékonyra préselt ajkaiddal némán
vártál tovább, belőlem már semmit se értve.
Eléd térdeltem volna, mint a szamurájok,
hogy őszintén és szívből bocsánatod kérjem,
de így… ezután soha többé nem lehetett…
