Törőcsik András emlékére
1
keresem a szavakat és a lelkemet
ebben a sötétedő sűrű homályban
mert végül téged is halálba kergetett
a sors kire áldásaimat dobáltam
nem is értve hogy milyen hit és tűz hajtott
ébresztve csodálatot a milliókban
kiket elkápráztatott és fogva tartott
játékod mitől senki sem maradt szótlan
2
hogy szó rólad a legnagyobbak között essék
próbálva nem látni végzetedet rútnak
hogy mért várt rád ilyen végjáték és öregség
kitől a legjobbak is hiába tanultak
úgy próbállak én is csak megérteni téged
hogy szemeid lehunyva is látva lássák
hulló vérünket mi tegnap óta minket éget
őrizgetve gyémántodnak csillogását
3
jól tudva hogy közben nem egy rém üldözött
fekete levesből kapva csak adagot
érezve magad a lebukottak között
nem értve hogy több és jobb mért nem adatott
jól tudva téged is sokszor sárba tiport
a sors nem akarva és nem is merve
boncolgatni most hogy a gyilkosod ki volt
most mikor nincs ki téged meg ne énekelne
4
mint akiket ki most a döbbenet bélel
nem is tudva hogy keríthetné most kézre
a válaszokat könnyes tekintetével
századszorra is a messzeségekbe nézve
érezve hogy ránk szakad a nap és a hold
próbálva őrizni meggyőződését szentül
hogy amit te tudtál ragyogó csoda volt
mint akiben meg most a gyász és a csend ül
