„…s a bomolt nők vad visítása lantmuzsikát elnyom;
ki se hallgat már a dalosra…”
(Ovidiusz – Átváltozások)
VII.
Értelmiségi vagy. Állítólag…
Míg nem ölelt körül a harag,
szépnek láttalak és csábítónak.
Sárból verekedtem föl magam,
hogy a kezemben tartsam életem,
nem hátráltatott nyomor, félelem:
napról-napra éltem s vágytalan.
Majd megláttalak: csöndesen, szótlan
lestem finom lényed, dermedten,
nem kezdhetek! Mégis megtettem!
De gyöngyeim disznó elé szórtam!
Cinikus szavaid gyötörnek:
minden igéd szög a koporsómban,
te szívtelen szuka! Dögölj meg!
