Jordán Adélt, a Katona József Színház művészét arra kértük, ezúttal olyan kérdésekre válaszoljon, amelyeket a kantinban gyülekező nézők tettek fel neki.
Donka Ákos, taxis:
Egy „Jordán Adél és a Puszi” koncerten ismertem meg a későbbi feleségemet, és még nem bántam meg. Mi lett ezzel a zenei formációval?
Ennek talán öt-hat éve is lehetett, úgyhogy gratulálok nekik. Úgy tudom, ma már Puszi zenekar sincsen, nem is él mindenki Magyarországon a tagjai közül. Annyira „elszaporodtak” a színházi munkáim, hogy kénytelen voltam választani. A koncertezés nem maradt el teljesen, fellépek néha a Budapest Bárral és évfordulók, ünnepek alkalmával sok színész társammal örömmel énekelek Cseh Tamást. Még kamasz koromban ismertem meg Dévényi Ádámot, aki Bereményihez hasonlóan dalszerző is, és mesteremnek mondhatom. Tizenhét éves korom óra koncerteztem vele kisebb klubokban, később még egy előadást is létrehoztunk a dalaiból.
Annus József, számítástechnikus:
Pár napja láttam az „Apák és fiúk” című előadásban. Ilyen egységes teljesítményt, minden apró mozzanatában hibátlannak tűnő előadást nem láttam a legendás „Három nővér” óta. El tudná magát képzelni kisebb tehetségekből álló társulatban is, vagy most már ez a mérce?
Nehezen tudnék más közeget elképzelni. A Katonának az a nagy erénye és előnye, hogy sorakoznak benne a tehetségek, és gyakran előfordul, hogy egyik este főszerepet játszik valaki, másik este pedig jóval kisebbet. Amikor a társulatba kerültem, úgy éreztem magam, mintha egy puzzle kirakós játék egyik darabkája lennék, amelyben a kapcsolódásoknak nagyon fontos a pontos illeszkedése. Van olyan színész is, aki nagy tehetség, de mégse illik egy ilyen típusú társulatba. És nem csak azért, mert gondolkodásban, világlátásban nem passzol hozzánk, hiszen ezerfélék vagyunk mindannyian. A társulati léthez komoly alázat kell. Nálunk, úgy érzem, „allűrmentesek” a színészek, kevés helyen tapasztalok ilyet.
Borzáth Ervin, vállalkozó:
A „Csak szex és más semmi” filmvígjáték kivételével nem láttam vetkőzős szerepben, pedig az ilyen csinos színésznők azt nem szokták megúszni. Ez véletlen vagy direkt nem vállal ilyen felkérést?
Vetkőzésre sem filmben sem színpadon nem kértek azóta. Az is igaz, hogy a lengébb öltözetű, butácska lányok megformálása nem tartozott az ambícióim közé. Olyan castingra, ahol ilyen szereplőt kerestek, nem is nagyon jelentkeztem. Ahogy telt az idő, egyre elégedettebb lettem a szakmai életemmel, nem kutattam más lehetőségeket.
Asbóth Csilla, egyetemi hallgató:
Le a kalappal a bátorsága előtt. Én is hasonló cipőben járok, vagyis egy főiskolás lány a kedvesem, akivel össze is költöztünk közös albiba, együtt képzeljük el a jövőnket, de a vidéken élő szüleimnek, akik elég maradiak, nem merem elmondani. Mit tegyek?
Ezen most egy kicsit gondolkodnom kell. Tanácsot adni így ismeretlenül nagyon nehéz. Én egyszerűen elmeséltem, de azt is megértem, hogy más közegben élő családokban ez ennél bonyolultabb helyzet. Úgy érzem, azzal, hogy beszéltem erről és ezt nálunk nem hallgatás, titkolózás övezi, megerősödtem. Önazonosabbnak érzem magamat, mintha nem tettem volna meg. Talán mégis bátorítanám. Az igazságnak felszabadító ereje van, még ha elsőre félelmetes is.
Gárdosné lldikó, nyugdíjas óvónő:
Úgy tudom, lassan 20 éve jógázik, és oktatja is. A jógának van olyan jellemformáló ereje, ami a színészi pályán segítségére lehetett?
Nagyon fontos, hogy testtudatom lett. Például régen is tudtam magamról, hogy elég vehemens vagyok, és annyira mondok néha valamit, hogy felhúzódik a vállam, megváltozik a tartásom. A jógánál nagyon fontos a fókusz, például hogy melyik ászanánál, melyik pozíciónál hova nézünk. A légzés szabályozása a figyelem belső fókuszához fontos. A koncentráció képessége nagyon hasznos a színpadon is, de a mindennapi életben is. Egyszer előadás előtt mentem el egy négyórás meditációra, de nagyon izgultam, hogy egy ilyen kitisztult, átmosott állapotban mennyire fog működni az, amit a korábbi előadásokban már többször megcsináltam. Magam is meglepődtem, olyan szépen és tisztán jöttek elő a szükséges érzelmek, állapotok.
Tasi János, üzletkötő:
Az ország legkiválóbb színházi rendezőivel dolgozik együtt. Melyik típusú rendezőt kedveli jobban? Aki nagy szabadságot ad a próbák során, vagy aki minden jelenetről előre pontosan tudja, mit akar látni?
Mindkét típusú rendezővel dolgoztam már. A színészek talán azt szeretik a legjobban, ha valahol az arany középút táján lehetnek, tehát szabadságot is kapnak, de azért van egy erős koncepció, amibe kapaszkodni lehet. Ha olyan rendezővel dolgozom, akinek erős, kiforrott elképzelése van, és ezt határozottan képviseli, akkor sem érzem magamat gúzsba kötve. Vannak cölöpök, amik hol ritkábban, hol sűrűbben vannak letéve, de mindig cölöptől cölöpig kell eljutni. Ha már látom az utat és értem meg érzem, mit akar elérni a rendező, akkor a szabadságom is megnőhet menet közben. Zsámbéki Gábor rendezte „A karnevál utolsó éjszakája” című előadást, amiben párok érkeznek egy farsangi mulatságra. Nekem egy flegma típusú nőt kellett játszanom, de tudtam, hogy ez a nő flegmább annál, hogy egy statikus képben, ami a koncepció volt, fegyelmezetten meg tudjon állni, így aztán kisétáltam az állóképből. Zsámbéki pedig hagyta, mert beleillett az elképzelésébe. Vagy újabb példa: Pintér Béla pontosan tudja, mit szeretne tőlünk látni a színpadon, és bár éppen ott állok, oda nézek, azt csinálom, amit kért, úgy érzem, szárnyalok a színpadon.
Gonda Attila, orvos:
Az „Asher Tamás Háromszéken” című előadás után fogalmazódott meg bennem, hogy amikor hihetetlen beleéléssel látom játszani, akkor is úgy sejtem, mintha végtelenül laza maradna. Ez nagyon furcsa kettősség… Hogy van ez? Nincs ellentmondás? Működhet a kettő együtt?
Nagyon jól működik, sőt, csak így működik. Tombolhatok, zokoghatok egy előadásban, de közben azt is tudnom kell, éreznem kell, hogy kívülről nézve milyen az, amit csinálok. A belső énem egy kis kukkerrel figyeli, hogy ez most hogyan sikerül. Vannak olyan előadások, amelyekről olyan érzéssel jövök ki, mintha összevertek volna. Ilyen például Pintér Béla darabja, az Anyaszemefénye, ami fizikailag is megterhelő, hiszen le se jövök két órán át a színpadról, végig kell énekelni és lelkileg is egy nagyon nagy menet.
Garay Mónika, titkárságvezető:
Az én horoszkópom is szűz, és mindenkinek az agyára megyek a pontosság-mániámmal. Olvastam, hogy pszichológushoz is jár vagy járt. Ez az oka?
Dehogyis! Nem ez volt az oka. Pontossággal és precizitással nem vagyok vádolható, de a kritikus szemlélet valóban jellemző rám. Sokféle spirituális kérdéssel foglalkozom, de az asztrológia egyelőre nem tartozik ezek közé. Viszont érdeklődéssel hallgatom azokat, akik tényleg értenek hozzá. Engem nem az érdekel, miért vagyok ilyen vagy olyan, sokkal izgalmasabb, mi az, ami fejleszt. A pszichológusomtól nagyon sokat tanultam és másoknak is bátran ajánlom a terápiás beszélgetéseket, mert nagyon hasznosak. Nem defektesnek gondoltam magamat, inkább azt éreztem, folyamatosan van bennem valamiféle szorongás. A komfortzónám felismerése, a határaim megvédése, a manipulációmentes kommunikáció… ezek nagyon fontos kérdések. Nekem azt is meg kellett tanulnom, hogyan mondjak nemet a fiamnak, a barátaimnak, a kutyámnak… Attól tartottam, ha nemet mondok, azt fogják gondolni, nem szeretem őket.
Zalay Éva, munkanélküli gyógyszerész:
Ha a fia bejelentené, hogy színész szeretne lenni, mit szólna hozzá? A szülei, Lázár Kati és Jordán Tamás hogyan fogadta, amikor kiderült a terve?
Gimnazista koromban dőlt el, de ez folyamatosan sejthető volt. Lassan húsz éve vagyok a pályán, bár ez tulajdonképpen negyven év, hiszen például Máté Gábort, az igazgatómat egyhetes korom óta ismerem. Aki nem a színházi életbe születik bele, van legalább tizenöt-húsz év tapasztalata arról, milyen a kinti világ. Nekem pedig belülről kellett kifelé tájékozódni. Ha a fiam azt mondaná, színész akar lenni, nagyon meglepődnék. Ő nagyon racionálisan gondolkodik, mint az egész Jordán família. A nagyapja földmérő mérnök eredeti szakmája szerint, a fiam is ezt a szemléletet örökölhette.
Szentesi Vera, egyetemista:
Csipesz, a menhelyről befogadott kutyus, a vegetáriánus életmód, aktfotó a szőrmeviselést elítélő kampányban… Ennyire tiszteli az állatokat, a természetet?
Nagyon szeretem és tisztelem az állatokat. Velük és a Föld nevű bolygóval is igyekszem alázatos lenni, és nem visszaélni a lehetőségeimmel. A pandémia alatt felépítettük Vandát, ami eredetileg egy furgon, mi pedig egy napelemmel működő lakóautót csináltunk belőle. Pici hely van rá, mégis mindent meg kell oldani. Ha benne vagyunk, úgy érzem, közelebb kerültünk a természethez.
szerző: ( – odorik – )
fotó: Csanádi Gábor
