Kis romantikával indulunk.
Távolból látszik az esteli patika villódzó fénye.
A „lenyugvó” napfelkelte sárgásan világítja be az Alkony Plázát, a nyuggerek szabadidő központját. Felkapott gyógyszer shoppingoló hely.
Csordogál bévül az élet. Néhány múltszázadból itt felejtődött donor gyűrögeti receptjét. Törzsvásárló-kártya tulajdonosok meghitten szidják a zöldségeseket, a húsosokat, a vasutat, a patikát, a kommunistákat, a barátságosabbak egymást. Két Vitya közt megbúvik egy vesszen Soros is. (Minek taníttattad Vityát?)
Az elgyötört patikusok megadóan hallgatják a „minden napi gyógyszerünket add meg nekünk ma”-t!
Megkapják.
Két maszkos alak viharzik be a többi arctalan maszkos közé.
– Rablás, ide a pénzt!
– Rablás, én is ezt mondom – sipítja egy vénasszony – négyezer egy Algoflex.
– Százdarabos kiszerelésű a „D” vitamin – tódítja egy idősebb kappan – mikor nekem két szem is elég lenne, míg kisüt a Nap.
– Maga azt úgysem éli meg – hallatszik háta mögül a jóindulat.
– Nem bírja a mosást a tyúkszemtapaszom, – így a harmadik – pedig ezerért már akár magától is ledobhatná a koszt.
– Lelkem, adjon már nekem egy 43-as balettcipőt!
– Nénike ez nem cipőbolt. Cavinton megfelel helyette?
– Kuss legyen – kiabál a rabló! – Patikárius, adjon ezeknek tapaszt a szájukra!
– Kérem a receptet! – szól fásultan az eladó.
– Az nekem nincsen.
Recept nélkül tizenhétezer kétdarabos kiszerelésben. – Blokkolhatom?
– Ez rablás – háborodik fel a rabló.
– Ezt már egyszer mondta, amikor bejött. Ne tartsa fel a sort, mert a vásárlóim képesek elhunyni seperc alatt, akkor meg mi lesz a jutalékunkkal?
– Ne vacakoljon annyit, kérem a bevételt!
– Szólok a tulajnak, majd ő adja.
Tulaj hátulról érkezik. A nyakába bevág az arany, ujjait szorongatja a 17 karát.
– Add a bevételt!
– Várjon, az nem megy csak úgy, mert időzáras a kassza.
– Akkor hogy ad vissza?
– Beteszek, mondjuk egy húszezrest – adjon egy húszezrest! – és kiveszem a visszajárót.
A rabló nyújtja, a patikus elteszi és becsukja a fiókot.
– Kérem a pénzt!
A tulaj kiszámol háromezer forintot, és mellé teszi a ragtapaszt.
– Remélem így stimmel? Ne tartsa fel tovább a sort!
– Szórakozik? – kérem a bevételt!
– Ön beteg, ha azt képzeli, pénzt bízok magára.
– Nem vagyok beteg!
– Akkor engedje már a betegeket vásárolni, mert kihalnak, mielőtt sorra kerülnének, és akkor annyi a pénzemnek. Nincs magában egy szemernyi jó érzés sem? Van magának gyereke?
– Van.
Akkor vigyen nekik ebből a cukorkából, mutat a kínálós tálkára. Negro, jó a karénekeseknek.
– Józsi, ne szórakozz, lődd már le!
– Feri, te egy ökör vagy, elárultad a nevem.
– Hallhattad, nem mondtam, hogy Oltovány Józsi. Megmaradt az inkognitód.
– Most már aggya a lóvét!
– Urak van egy javaslatom, – mondja a patikárius – Jöjjenek a jövő héten, akkor lesz bevétel, megérkezik a tizenharmadik havi nyugdíj. Kétszer annyi pénz lesz a kasszában.
– Mitől lenne?
– Megemeljük duplájára a gyógyszerek árát.
Zúgolódás hallatszik a sorok közt.
– Hiéna, vitamin díler, gyógyszer kulák, galíciai székely.
A patikus önelégülten mosolyog a rablókra. Így kell ezt csinálni.
Semmi fegyver, semmi erőszak, csak üzlet.
Rolátoros öregember evez a pult felé.
– Fiam add csak ide azt a pisztolyt!
– Minek fater? – kérdi zavarodottan a rabló.
– Nem kell evvel szarakodni. Anyámat 45-ben szabadította fel egy muszka fél óra alatt, azóta szovjet DNS csörgedezik bennem. 56-ban Molotov koktéltól énekeltük el a „Kalinkát”. 68-ban felszabadítottam maguktól, a cseheket, 80-ban a lengyeleket. Most pedig új közbeszerzési pályázatot írok ki.
Elvette a pisztolyt és fejbe lőtte a gyógyszer-embert.
– És, magával mi lesz? – kérdi az egyik vevő.
– Hétfőre beutalóm van a kórházba.
Szerencsés ember suttogják a várakozók.
– Keddre már el is visz a kórházi fertőzés – mondja.
