A szerelmed, mint az a hosszú, csíkos
sál, mi úgy tetszett rajtad, elveszett rég.
Az érintésekről a vágy, akár a
cipőről a talp, lekopott, csak emlék,
mint aszfalton a lépteid nyoma.
Agyonhasznált sportzokni volt, lemállott
rólam soká hordott ragaszkodásod –
nem stoppolja meg senki már, soha.
Hogy meg ne fázz, magadnak újat vettél
télikabátot, kesztyűt és barátnőt,
a régi megy segélycsomagba. Mint egy
alsót, mire a tested mocska ránőtt,
kukába dobtad viselt éveinket –
megszűntem, mint egy elkapott tekintet.
A végső halálból ez csak előleg.
Ideje már kivetkőznöm belőled.
