Utazás

Gyűlünk, mint varjak
a lepukkant gyárudvar  villanyvezetékén.
Feketén.
Felszállunk, körözünk,
humán jóért,
magért kuncsorgunk,
aztán hasítékká formázott szemekkel,
mint a friss vetést,
csámcsogjuk egymást.

Így lopja magát bőrünk alá az idő,
felhasít, roncsol,
és mi jóllakottan-éhesen,
vágyjuk az Embert, a lényeget,
félrevezetett varjak vitázunk
néhány szem felett,
feltörjük a diót, s a lelkeket,
gyűlünk a konc felett,
tépjük, marjuk, amíg lehet.
Utazunk így, egymás mellett,
Mi, emberek.

0