Lusta vagyok,
nem tagadom,
Nem feszülök
meg mint barom.
Nincs nagy házam,
szép asszonyom,
alszom hogyha
álmom elnyom.
Nem ölében,
csak egy padon,
álmait nem
töri karom.
Nem röpítem
fellegekbe,
reggelente,
délben, este.
Hozzá bújnék,
mikor fázik,
még ha jobb is
az a másik.
Nem is az jobb,
én a rosszabb,
nyughatatlan
vén-bolondabb.
Talán egyszer
majd belátom,
én vagyok leg-
jobb barátom.
