monoton
koszlott domb
alól szól rekedten
lány nő vagy ember
vagy már egyik sem
a neve néma
arca sincs
csak valami
fakó matéria
ha felnéz néha
csupa szem
de a morózus
utcazajban nincsen
kegyelem
„Kuss! Csend legyen!”
bele nem remeg
az artéria
a szív sem
csak dobban egyet
míg újra kulcsra zár a kéz
védő tenyerében
meredten
Jézus
agonizál a kereszten
