este fél tíz volt, vagy pár perccel múlt talán,
mikor megtudtam, mi van a Hold túloldalán,
feküdtem harminchat fokos hideg lázban,
ócska lőre íze fetrengett számban,
nem lehettem részeg, tisztának tűnt minden,
az ablak nyitva, a függöny alig libbent,
egy felhő fölöttünk kicsavarta átizzadt ingét,
verítéke végigverte a fák göbös gerincét,
nyirkos illatukkal megtelt a szoba,
éreztem fél a ház, koccant cserépfogsora.
hirtelen lepedővásznat feszített ágyam,
ültem a szélén kishajós pizsamámban,
s repültünk egyre feljebb, alattam a város,
lassan hozzáértem az ég sötét hajához,
majd tovább, míg kékké gömbölyült a föld,
szép volt, mégis furcsa félelem gyötört,
mert fogyott a Hold, a görbe kilincsen
papírcetli lógott, ma nincs itthon az Isten,
és nem lesz holnap, sem holnapután,
láttam, épp temették a Hold túloldalán.
A vers Ullmann Mónika előadásában meghallgatható itt:
