Amikor elmondtam egy barátomnak, hogy azért nem tudunk késő este találkozni, mert a Fiumei úti sírkertben leszek, és 22-23 óráig lesz ott elfoglaltságom, furcsán nézett rám. A Versszínház nézőinek ez azonban természetes, hiszen Turek Miklós a költészet szerelmeseit három sírhoz is meginvitálta a nyár folyamán, hogy különös helyszínen és hangulatban nézhessük meg a költő életművéből összeállított monodrámáját.
Mi a különbség egy előadóest és egy versszínházi monodráma között?
Én úgy tekintek a versekre, mintha apró monológok lennének, amelyek egy dramaturgiai folyamatban összefűzhetőek. Úgy tapasztalom a Versszínház a színháznak „túl irodalom”, az irodalomnak „túl színház”. A monodrámáimat úgy igyekszem összeállítani, hogy lehetőleg csak versekből álljanak, de a költők élete és főbb jellemvonásaik, életük fontos eseményei belesűrűsödjenek. Néha ehhez egy-két levélrészletet is használok, de többségében elegendőek a versek. Mivel a költeményeket nem szakítom meg a címek bemondásával, egyik adja a másikat. Így talán azt is meg tudjuk mutatni, hogyan születhettek ezek a költemények, és a néző is átélheti, átérezheti, milyen szituációban keletkezett egy-egy remekmű.
Min múlik, hogy melyik költő életművében kezd elmélyedni? Miért éppen ezeket a költőket választotta?
Az első előadás 2004-ben készült el és azért készítettem Faludy Gyurka bácsi életéről, mert nagyon sokan csak a bulvársajtót olvasgatva ítélkeztek erről az emberről, de valójában azt se tudták, kicsoda. Ez az előadás kb. kétszázszor került már színpadra a 18 éve alatt, jártam vele New Yorkban, Torontóban, Frankfurtban és természetesen sok-sok helyen Magyarországon.
József Attiláról viszont sokat tanultunk…
Igen, de a nagy proletárköltőként bemutatott alkotó sokkal színesebb és bonyolultabb egyéniség volt, mint amit tanítottak róla. Harminckét évesen kaptam az első felkérést három József Attila vers előadására, ezt már egy kicsit színházként fogtam fel, és mivel sikere volt, ezt érezve döntöttem úgy, hogy egy egész előadást építek a verseire és az életére. Radnótit a feleségem bátorítására vállaltam, neki ő a kedvence. Munka közben döbbentem rá, hogy mindössze öt év különbség van Faludy és József Attila között, és mindössze egy év különbség van születésük dátumában Radnóti és Faludy között. Gyurka bácsi egy emberöltővel többet élt, és ha József Attila meg Radnóti élete másképpen alakul, akár egy asztalnál is ülhettek volna. Mint ahogyan én whiskyzhettem Gyurka bácsival a róla szóló előadásom után. Petőfi volt a negyedik, ő pedig azért volt izgalmas kihívás, mert úgy érzem, nagyon keveset tudunk róla, azok is inkább iskolai sablonok. Én megpróbálom emberként bemutatni, több oldalról megközelítve, mint ahogyan a tankönyvek teszik.
És a többiek?
Arany, Ady és Pilinszky a további sorrend. Az Arany János emlékévben felkérést kaptam egy előadás létrehozására, ebbe már Petőfi Sándort is beemeltem. Talán ez a két ember egy lélek volt, olyan sok hasonlóság fedezhető fel bennük a rengeteg különbség ellenére. Két nagyon eltérő karakterű ember pillanatok alatt egymásra hangolódott. Érdekes azonosság, hogy mindketten hittek a lélekvándorlásban és ezt le is írták, pedig akkoriban ez még nem volt divatos világnézet. A Pilinszky emlékévben a meséiből készült monodrámát mutattam be a Művészetek Palotájában a Zichy Szí-Műhellyel együttműködésben, amely szintén egy más Pilinszky-arcot mutat, mint akit az átlagember ismer.
Hogyan verbuválódnak a nézők?
Rengeteg művelődési házi, könyvtári felkérésünk van, ott ők szervezik a közönséget. Ők rendszerint a VersszínházTM honlapjáról (versszinhaz.eu) vagy a Facebook-ról tudnak rólunk, ahol több mint 24 ezer ember követi a munkánkat.
De kezdetben sokan félnek a verses műfajtól. Úgy gondolják unalmas lesz. Áll egy ember, aki mondja a verseket, mint a hagyományos pódiumesteken. De, akik láttak már egy előadásomat, azok a többit is látni szeretnék, és arra már elhozzák szkeptikus ismerőseiket is. Egy magyartanár be is vallotta az előadás után, hogy tizenöt éve tanít ugyan József Attilát, de most értette meg.
Hogyan születik az előadás? Elolvassa az életművet?
Ez hosszú és összetett folyamat. Beleásom magam az élettörténetbe, és ezek ismeretében kezdek el verseket is olvasgatni, válogatni. Vannak olyanok, amelyekről már eleve tudom, ott lesz a helye, mert valamilyen módon az évek alatt belém ivódtak és dolgoznak. Aztán egyszer csak kapok egy „üzenetet” éjszaka vagy hajnalban, hogy mi legyen a dramaturgiai keret. Ennek tudatában a kiválogatott rengeteg verset átnézem, rendezgetem, rostálom és egyszer csak ott van előttem az előadás szövegkönyve. Nem is én állítom össze, hanem a sors, vagy valaki onnan föntről segít nekem. És erre a fönti segítségre szükség is van ám. Gyakran az előadások közben döbbenek rá, miért is került az a vers éppen arra a helyre a monodrámában. Az a gondolat például, hogy legyen József Attilának egy cicája – aki sajnos túl későn bukkan fel –, előbb megvolt, mint ahogyan a cicára vonatkozó verssor tudatosult bennem.
Sokaknak abszurd gondolat, hogy késő este temetőbe menjen verset hallgatni, versszínházat nézni. Honnan az ötlet?
Egy Pilinszkyről szóló zenés előadás kapcsán már ismertük egymást régről a Nemzeti Örökség Intézete igazgatójával, és tavaly, a Pilinszky emlékév apropóján eszébe jutottunk. Én elmondtam, milyen műsoraim vannak, kik vannak a fejemben, a Fiumei úti sírkerti előadások viszont az ő ötlete volt, mivel több költőnk is ott nyugszik. Voltak már előadásaim barlangban, hídon, sörsátorban, templomban, de az, hogy temetőben, a konkrét síroknál legyen előadás, engem is meglepett. Ennél közelebb már nem kerülhet közönség és előadó a szerzőhöz, van annak a helynek egy varázslatos hangulata. Már az is szép, hogy a helyet nem temetőnek, hanem sírkertnek nevezik, én pedig elneveztem magamban a lelkek parkjának.
A verszínházi előadásai megrendelhetők?
Igen, ez egy mobil, rugalmas kulturális vállalkozás, amelyet meg lehet hívni vidékre, külföldre, színházba, művelődési házba, könyvtárba, iskolákba is. De voltak meghívásaim minisztériumoktól és magánemberektől is. Például a Faludy-előadásomat egy magánember nappalijában is előadtam, én voltam a születésnapi ajándék a barátoktól.
Mennyire befolyásolja, hogy a színész kollégák hogyan adták elő azokat a verseket, amelyeket beválogat a monodrámába?
A nagy elődök versmondása engem is lenyűgöz, de olyan értelemben nem hat rám, nem befolyásol, hogy én hogyan mondjam az adott verset. Mindig inkább magamra hagyatkozom. A szövegkörnyezet is más, hiszen nálam a vers nem véletlenül van éppen ott. A vers értelmét akár egy előadói testhelyzet is befolyásolja. Én megtehetem, hogy a verset a földön fekve adom elő, egy monodrámában bátrabban használhatok színészi eszközöket, mint egy előadóesten.
Hogyan hat a közönség az előadásra?
Azt az Petőfi-előadást, amit a sírkertben láttak, általános iskolásoknak, középiskolásoknak, nyugdíjasokat is szoktam játszani. Azonos korosztályú közönség előtt könnyebb. De másképpen kell megszólítani a hetedikeseket és a nyugdíjasokat, más hangsúlyokkal, más poénokkal. Az iskolásoknak gyorsabb tempó kell, sok-sok inger, mert ahhoz vannak szokva az akciófilmeknek és a videojátékoknak köszönhetően, a felnőtt korosztály az érzelmi lüktetést érzékeli és értékeli. Egy március 15. kapcsán három nap alatt éppen ennek a három korcsoportnak adtam elő a Petőfi-előadást, és mindhárom helyen megkérdeztem, melyik vers tetszett a legjobban. Érdekes módon mindhárom korosztály Az őrült című verset emelte ki. Ezt az egyébként roppant keserű költeményt, ami nagyon különös a Petőfi életműben, mintha nem is ő írta volna, pedig igen, mert ilyen sokszínű volt ez a srác.
Van-e olyan dédelgetett terve, ami közeledik a megvalósuláshoz?
A Pilinszky meseelőadás dramaturgiai kerete egy „gamer” srácnak a története. Gamernek azt nevezik, aki sok számítógépes játékot játszanak, és van, akit „elnyel” a számítógépes játékvilág, aki károsan függővé válik. Sajnos egyre többen vannak. A számítógépes játék nagyon komoly függőség lehet. Hogyan lehet Pilinszky meséit transzportálni az ő világukba? Bizonyos játékok komplett mesék, csodás történetek, amelyekben a játékos belehelyezkedik a különböző szereplők karakterébe, akcióiba. A gamer fiú az előadásban elvesztette kapcsolatát a külvilággal, de az est folyamán a virtualitásból a Pilinszky-mesék által visszatalál való életébe. Pszichológus szakemberek azt mondják, hogy ez a színházi előadás a játékfüggőségről szóló prevenciós beszélgetések bevezetője is lehetne. Szülőktől is hallom, milyen keserves küzdelmet folytatnak kamasz gyermekeikkel ezen a téren. Egy országos előadássorozat feltételeinek, hátterének megteremtésén dolgozom.
Mi volt ez eddigi legkülönösebb visszajelzés a közönségből?
Most egy diák jut eszembe, akinek az iskolája szervezte a találkozónkat, de a diákok is hozzájárultak. Az írta az előadás emlékkönyvébe: „Ez volt a legértékesebb kétszáz forint, amit valaha kultúrára költöttem”.
(- odorik – )
fotó: Csanádi Gábor
