Történt egy szép napon, hogy találkoztam egy meseszép országgal. Magam sem tudom hogyan értem oda. Merre mentem, hány napig vagy akár hétig. Nem emlékszem a részletekre, csak arra a csodára, ami elém tárult: Csodaország kapujában állok, és nézek jobbra, nézek balra és amerre a szemem ellát mindenféle gyönyörű virágok, házak, távolban hegyek és a legszebb a kanyargó folyó.
Gondoltam, na, most én belépek ezen a kapun, lesz, ami lesz. Embereket nemigen láttam. Időnként elszaladt egy-egy magányos cica. Beléptem a kapun és a látvány hirtelen még szebb lett. Mögöttem bezárult a kapu és láttam, hogy már csak egyirányú az út, visszafelé nincs. De tudjátok, nem is volt kedvem visszafelé tekintgetni, mert az a friss, üde levegő annyira magába szippantott, hogy nem találtam a szavakat.
Álltam ott, ki tudja meddig tétován, és arra tértem magamhoz ijedten, hogy leültem egy óriási fa alá és magamban beszélek. De amint kiderült nem is magamban beszéltem, hanem ott volt egy mini baba. Babszemnyi volt, kis kíváncsi tekintetével elkápráztatott. Kérdeztem, hogy hívnak cseppem? Babszem Zsófika vagyok és itt lakom a következő utca legapróbb házában. Jártál már arra? Nem, nem jártam én még sohasem itt. Most is csak ámulok, és nem térek magamhoz. Hol vagyok, Zsófika? Nem tudod? Nem én! Akkor gyere, megmutatom neked az én városomat. Kerekecske, dombocska mindenféle kis bucka. Bukdácsolok, és képzeljétek csak mozgott a járda a lábam alatt. Zsófika mondja nekem, hogy csak állj meg bátran rajta. Gondolj, arra hova akarsz menni és a mozgójárda elvisz. Ó, tényleg? Igen, tényleg az én apukám, a hobbitok királya találta fel. Ő egy igazi varázsló, mindent ki tud ám találni, amit elképzelhetsz. Jó, én képzelni sok mindent el tudok ám, de nem értem, hogyan válik valóssággá a képzeletem. Nem tudod? Ne is gondolkodj ezen, csak higgy. Jól van, én hiszek neked. De most hova is megyünk? Jaj de feledékeny vagy te óriás, hát hozzánk megyünk a következő utcába. Jó, jó, bocsánat, de még nem tértem magamhoz. Mondd, Zsófika, és apukád nem fog megharagudni, ha hazaviszel? Nem, mert megmondom, én találtalak. És te az enyém vagy és kész. Értem. Nálatok ez így szokás, ha betér egy óriás? Hazaviszitek és játszotok vele? Igen, az én apukám mindent megenged nekem, mert én egy okos, ügyes kislány vagyok. Járok ám iskolába is délelőttönként, és délután meg kószálok a város utcáin. Imádom ezt a mozgójárdát, mert körbe-körbe jár a városka körül. Ki akarok próbálni? De akkor most tisztázzuk, már ezt, kérlek, nem értem, amit mondasz. Én a tiéd vagyok? Te találtál engem? Igen, mert te valójában nem is létezel, tudod? Én csak kitaláltalak téged és valahogy valósággá váltál és most itt vagy. Érted már? A képzeletemben születtél meg, olyan lettél amilyennek elképzeltelek. Alig van hajad, olyan apókásan nézel ki. Sok dioptriás a szemüveged és azon bámulsz ki. Jó nagy pocakod van, mert falsz állandóan. Kicsit szeleburdi, butuska vagy és elneveztelek téged Bödönkének. Érted már? Te neved Bödönke! Aha, és ki az a Bödönke? Most mondom óriás, te vagy az. Olyan butus vagyok, elkalandozott a figyelmem és nem tettem beléd elég gondolatot, hogy legyen több eszed. Tudod, időnként én is elkalandozom, sőt mindig! Na, jó látod, ez itt a mi házunk! Most már itt fogsz te is lakni. Kapsz tejet, vajat, halat, sok salátát, mert fogynod kell Bödönke. Mert ha nem fogysz le, nem fogsz beférni a házunkba. Uh, nem gondoltam erre, hogy nem férsz be. Tudod mit, építek neked ide az utca végére egy házat, szép kerttel.
Hallod e, aztán jól viselkedj itt nálunk, mert a hobbitok nem szeretik a rendetlenséget. Ne beszélj sokat, mert itt a csend nagyon fontos. Csak a gondolatok útján beszélgetünk. Hangos szó el ne hagyja a szádat. Majd belejössz és akkor megérted mennyire egyszerű ez az élet. Na, jöjj és adok enned, addig, míg megvacsorázol, elkészül a kis házad is, és lefürdesz és alszol, mert holnap sok feladatod lesz.
Tessék, egyél. Bödönke csámcsog, nagyon jól esik neki az étel. Iszik egy kupa harmatcseppet. Zsófika kérdezi, hogy jól laktál, kiskomám? Hát még ennék, de nincs mit! Jó, jó, hova zabálnál már, te jóember? Éhes vagyok, na. Nem ettem én rendesen már több napja, mert nálunk, ahol én élek, úgy felmentek az árak, hogy már alig tudok a napi kis pénzemből ételt venni. Bejárom az összes ingyen konyhát és összeszedek mindent, amit adnak. Meg az emberek az aluljáróba hoznak nekem romlott ételt, hogy azt egyem meg. Hát van, hogy megeszem és sosincs bajom tőle, de azért inkább fogom és szétosztogatom, másnak is jusson belőle. Oké Bödönke, most menj be és fürödj le. Később még visszanézek rád. Jól most meg a füled tövét, mert tiszta retek. Meg szaglasz is, mint egy kiskondás.
Bödönke bement és megkereste a fürdőszobát. Teleengedte vízzel a kádat, levetkőzött, beleült. Áztatta magát, jól esett neki a langyos víz simogatása. Szappannal jól végigdörzsölte malactestét. Sötét gondolatok jártak a fejében, de nem merte azt megvalósítani, mert Zsófika nem soká jön és mi lesz, ha rajta kapja. Na, gyorsan lefröcskölte magáról a habot és kimászott a kádból. Megtörölközött, nézegette magát a tükörben és röviden konstatálta, hogy igen meghízott. Igaza van a Babszem Zsófinak, hogy kövér disznó vagyok. Na jó, hallgatok rá, akkor csak sikerül lefogyni. Muszáj lesz, mert olyan apró ez a város, hogy nekem két lépés és már a végére is járok.
Pár perc magamban gondolkodás után meg is jött a leányka. Hozott egy varázspálcát, és mondta, feküdj le most azonnal. Nincs mellébeszélés, csend legyen és bezárlak most ide, mert ha megtalál valaki, akkor elrabol tőlem és nem akarom, hogy másé legyél. Varázspálcájával suhintott egyet és máris aludt Bödönke. Zsófi baba jól bezárta az ajtót és hazaszökellt. Befordult a kapujukon, apukája, Lóbert már várta. Kérdezte merre jártál? Hogy telt a napod? Zsófika leült apja mellé a bejárati ajtó előtti lépcsősorra és elregélte neki, mit lelt. Elmondta, hogy fogott magának egy behemótot. Butácska is a drága, de azért egész jól összebarátkoztak. Egy biztos, imád enni és nézegetni magát. Meglestem, hogy a testét vizsgálgatta a tükörben. Hát, mit ne mondjak, nem volt valami üde látvány a habteste, mindenütt gyűrődött, lógott neki a hája és vele együtt minden bája. Betértek a házba, megvacsoráztak és hamarosan lefeküdtek. Nagyon eltelt az idő, a tévézés már nem fért bele. Reggel suli, a felnőtteknek meló.
Korán kelt Zsófika, és sietett át a Bödönke házába, vitt neki reggelit. De még meghintette kicsit álomporral, hogy ne sokkal előtte ébredjen fel, ahogy ő végez az iskolában. Majd meglátja, itt van étel és jól fogja addig is érezni magát, míg megérkezem. Egész délelőtt tanult, dolgozatot is írtak matekból meg történelemből. Pedig nem is volt ennek a kis országnak történelme sem. Számolni se értette, miért is kell, mikor mindenből egy van és az is más-más formájú, színű, ezért nem kell azt megszámolni se.
Letelt a suliidő és rohant a házhoz, és képzeld el, haver, mit láttam.
Eltűnt a Bödönke. Összement. A házban egy sokkal kisebb, szemüveges, lóháton ülő emberkét pillantottam meg. Megijedtem ki a franc és hova lett az én malackám. Kérdezem, hát te ki a manó vagy? Mondja, nem ismersz meg, én vagyok a kislovas. Még kislovas. Miért vagy te kislovas? Nem látod, mert még a lovam is apró, mint én. Nem tudom mit etettél meg velem, de így összementem tőle. Most már én is beférek mindenhova. Míg nem voltál itt, a lovacskámmal körbeügettem a városkátokat. Nálatok nincs se SPAR, se Penny Market. Nem találtam meg a kedvenc helyemet se a Westendet. Azt mondtad, hogy amire gondolok, oda visz ez a mozgó akármi. Mi a lovacskámmal ráálltunk erre a mozgó micsodára és csak mentünk körbe-körbe. Már kezdtem szédülni, amikor azt éreztem minden gondolatom tovaszáguld a fejemből. Nem is találom azóta se. Na, erre varrjál gombot. Ha te olyan okos vagy, mint amilyen buta én, akkor biztos rájössz, a gondolataim merre mentek el. Persze, hogy tudom, hol vannak. A Mari boszorkányt befogta az a fekete ördög. Vissza kell szerezzük a gondolataid, mert anélkül itt elveszel. Hiába van hangod, csak zajnak hallják, semmi többet nem ér itt a beszéded. Menjünk apámhoz, az biztosan tud segíteni. De előtte együnk, én is megéheztem, és elhoztam az iskolából a menzáról az ebédemet, kettőnknek is elég lesz. Kis korpalevest kaptam csillámtésztával. Szereted? Fogalmam nincs, mi az! Nincs hús? Nincs, mi nem eszünk húst. Hogyhogy? Úgy, na, egyél, mert kiöntöm az egereknek a részed. Jó van, na, eszem én, csak nem tudom miért. Nem is kell tudni, tömjed azt a csepp hízott fejedet.
Bödönke csak evett, evett és egyszer csak eltűnt. Na hova lettél, ne bohóckodj már! – ordította Zsófika. De Bödönke úgy összement az ételtől, mert rá másképp hatott, hogy amíg ugrált a Babszem Zsófi, Bödönkét széttaposta, és vége lett.
Így szállt el a kósza gondolat látod?
Ja persze, de buta vagyok, hát te nem láthatod, hehehehe.
