Merülés

A bent bent, a kint odakint van.
Magamat hová szorítsam,
mikor a harangszó
az esőkopogásba beléfúl
és elalvás előtt utolsót rezdül a lélek,

az óramutató kattanva mozdul
s az inga fejszeéle az utolsó fény,
mikor az egyszeregy a végső remény
és pödrött levelekké égnek
a Napnak fölkínált szenvedélyek,

amikor magára vall a költészet:
szétszedni minden egészet,
darabbá darabolni a készet,
azután mint végső kavicsot,
a vízen elpattintani az egészet.

Távolodó vízgyűrűk maradnak utánad
lassan szétgyűrűző bánat és
lebegve álomba merülés…
a kő mozdulatlan süllyed,
fölötte a víztükör már végleg fagyott.

0