Csak azt az éjszakát vedd vissza, Uram,
mikor a sötétséget nem törte át a fény;
a nappalok lassú haldoklásán
sárba tiport hitet és reményt;
a szegett kenyér sosincs falatjába
beivódott örök szenvedést;
a marakodók önelégültségét,
a két pofára köpködők sorát,
az ember ember ellen
jól kifundált haditechnikát.
Csak azt az éjszakát vedd vissza, Uram,
mikor azt hittem a jót nem álmodom,
hogy megéri pusztán hitben élni,
hogy a múltban nem lehet titok,
hogy a jövőt könnyű lesz megérni,
mert béke lesz itt, mint még sohasem,
hogy ima kell csak, mert az Isten érti
hol hit van ott még él a kegyelem.
Csak azt az éjszakát vedd vissza, Uram,
mikor nem lesz körülöttem más,
mint a falak rideg fehérsége,
s az ürességtől kongó lépcsőház,
mikor megdermed a csengő hangja
oly félelmetes a rám szakadt magány.
Csak azt az éjszakát add vissza,
amikor még gondoltak is rám!
