Látod, kint most hideg van,
benn a kályha szélesen vigyorog,
tűzfogaival fát vacsorázik,
izzó parázsnyála csorog.
Mégis, ahogy nézed a havas hegyeket,
szíved fagyos hidegre vágyik,
síelni a fehér pehely-paplanon,
bánva is ha kezed dermedt, fázik.
Bánva is, hogy mekkorát esel,
elsüppedt angyallá válsz,
széles mosollyal az eget bámulod,
és úgy érzed a felhőkön szállsz.
Szabadnak érzed magad,
madarak röpte lelkeden,
nyitott kalitka ajtaján,
elillan belőled a félelem.
Úgy érzed a tél a te barátod,
rózsás arc, piros orr,
és a játék, miben film forog,
a réges-régi gyerekkor.
De korán esteledik,
pedig játszanál még,
már vár a szoba áldott melege,
a jóságos kályha, benne tűz ég.
Kinn most hideg van,
az ablaknál állva némul a szó,
csillagot bámulsz
és alig veszed észre, újra hullik a hó.
