I.G.-nak
XIV.
Félrelöksz, nem érek hozzád soha!
Miért tűrted el, hogy gyűlölködjem?
Bűnöd az enyém s éppen akkora!
Szeretni tégedet – reménytelen!
Világaink nagyon különböznek,
engedd, hogy fényedben gyönyörködjem,
ez a legtöbb, amit remélhetek!
Elégtek éveim a lét tüzén,
eszembe sincs új utakra térni!
Tőled ma már azt se tudom kérni:
heverésszem a Parnasszus füvén!
Mert Tőled már sohase kérhetek
s talán sohasem volt mit elérni:
az alkotóm vagy és a végzetem.
