Máshogyan gyűrődik az idő a testen, és az arcon kiszáradt öntözőrendszerek kötik össze a homlokot a szájjal. Dacolsz még a hűtlen világgal, melynek kesernyés íze van. Lassan rágod, porcos és inas, formája, mint te, bizonytalan, s leginkább az zavar benne, hogy sejted; az igazság, mint rabszolga, bilincsbe verve tengődik, fél, remeg, remél itt, ahol gyűszűnyi elméket gyötör a hatalommámor, s megvetni kell egymást, valamiért, amit magunktól észre sem vennénk, de itt, ahol az idő zegzugosra gyűri az embert, és az arcokon szikkadt árkokat bámul a tükör, itt, ahol rajongunk az ismétlésekért, és azért, hogy pár képzelt földesúr, egyenlősdit hazudik magának, itt máshogyan próbálunk élni. Kiporciózott agóniával birkózol nap, nap után, mely nem edzi, inkább sorvasztja az embert, mégis kiszolgálod azt, hogy semmit érsz. Rossz filmeken segít némi popcorn, de ki segít azon, aki osztozik a hűbérszerepen? Az idő nálunk máshogyan telik, a homokóra megáll félúton, és tengődik a rendszeridegen. A szolgák korában sem más az égbolt, a zsarnokság orcája vérszegény, és bárhogyan legyen vagy ne legyen, aki becsapni Istent vakmerő a Földön, csak az hiszi, hogy gyűlölni – erény.
Likes
Nincs hozzászólás