Ungi Tibor 1953. február 5-én született Budapesten id. Ungi Tibor és Schrenk Aranka első gyermekeként. Édesapja anyagbeszerzőként dolgozott állami vállalatoknál. Tibor az általános iskolában jól tanult, elsősorban a humán tárgyak, az irodalom és a történelem, valamint a nyelvek érdekelték, és rengeteget olvasott, főként Balzac, Tolsztoj, Dosztojevszkij és Romain Roland könyveit. Sportolni is elkezdett, a Ferencváros labdarúgó csapatának edzéseit látogatta, ám tehetsége ellenére is többnyire csak a kispadra szorult a mérkőzéseken, emiatt sok csalódás érte.
Apja nyomására a Fáy András Közlekedésgépészeti Szakközépiskolába iratkozott be, de az iskolát nem igazán szerette. A focival kapcsolatos kudarcok után bokszolni kezdett a Fradiban, ám hamarosan felfigyeltek rá a Csepel Művek edzői, akik átcsábították az autógyár csapatához. A boksz annyira fontos lett az életében, hogy az iskola 4. évét el sem kezdte, a Csepel Műveknél úgynevezett sportállást kapott és a bokszolásból tartotta el magát, 17 évesen váltósúlyban és kisváltóban magyar bajnok is volt.
Hiába volt technikás és sikeres sportoló, egy edzőjével folytatott vita után hátat fordított a boksznak is. Ekkor besorozták, de a katonaságtól is leszerelték három hónap után. Ezt követően különböző vállalatoknál dolgozott segédmunkásként, amit nagyon nehezen viselt, hiszen kora gyermekkorától fogva mindig is írni, alkotni szeretett volna. Első házassága rövid ideig tartott, a válás után nem sokkal, 1978-ban újból megnősült. Közben esti tagozaton leérettségizett, és azt tervezte, hogy újságíró lesz, de előtte még jogot szeretett volna tanulni. A munkahelye azonban semmilyen formában nem támogatta a továbbtanulását, emiatt otthagyta az állását. Egy darabig redőnyértékesítéssel foglalkozott, lakásokhoz járt ki, és mély emberismeretre tett szert. Aztán újabb és újabb munkákkal próbálkozott, de a főnökeivel sehol nem jött ki. Második házassága is válással végződött, és a nyolcvanas évek elejétől már folyamatosan munkásszállókon lakott, ahol nagyon mély élményeket szerzett a nyomorról és az abban élő emberekről.
Az alkotás- és tettvágy azonban továbbra is ott munkált benne, és amikor 1988-ban találkozott Győri Péterrel, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSZ) szociális szakértőjével, az élete végre kedvező fordulatot vett. A találkozás nyomán megszületett a Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság (HTB), amelynek Ungi Tibor is egyik alapítója lett. A HTB által közreadott Helyzetjelentések a szegénység és a hajléktalanság problémájára hívták fel az emberek figyelmét. Ungi Tibor most először végre azt csinálhatta, amit igazán szeret, és ahogy a hajléktalanokat képviselte, belevetette magát a támogatások szakszerű szervezésébe, ő maga is tanult, ismereteket gyűjtött, konferenciákon, képzéseken, hazai és külföldi szakemberek programjain vett részt. Küzdött a hajléktalan emberek elszállásolásáért, a hajléktalan családok elhelyezéséért az FSZKI-ban, vezette az esetleírásokat a szociális munkások csoportjaiban, gyakorlati képzésében. Állandóan harcolt a jobb körülményekért, hogy a hivatalnokok a hajléktalanokban is meglássák az embert, és valódi segítséget nyújtsanak nekik. Ugyanakkor nevelni is akarta a sorstársait, meg akarta mutatni nekik, hogy másképp is lehet élniük. Ebben jó példával járt elöl: sikerült lakáshoz jutnia, amelyet fel is tudott újítani. Főleg éjszaka dolgozott az utcákon, ehhez a rendszeres futással és a kerékpározással tartotta fenn az erőnlétét.
A kilencvenes évek elején rendeződött a kapcsolata a családjával, elkezdte látogatni a Buddhista Főiskola kurzusait, és ismét párra talált. 1993-ban pedig hatalmas energiával és ambícióval belevágott a Fedél Nélkül szerkesztésébe. Írni szerető hajléktalan emberekből létrehozott egy szerkesztőbizottságot, és a Menhely Alapítvány segítségével legépelték, majd lefénymásolták saját írásaikat, és más hajléktalanok segítségével az utcán kezdték el terjeszteni őket. Ungi Tibor élete végre révbe ért, a Fedél Nélkül szakadatlan szerkesztése, kiadása, másolása és terjesztése közben most először igazán megtalálta a lelki békéjét, az igazi helyét.
Sokáig azonban nem élvezhette munkája gyümölcsét, 1999 áprilisában tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Győri Péter nekrológjában így emlékezett róla: „A nélkülöző, kivert, éhes, rongyos, fázó, didergő, megalázott, leköpött, üldözött, megvetett hajléktalanok lapját éltetted minden erődből őértük, értünk!”
A szerkesztőbizottság úgy döntött, a Fedél Nélkül főszerkesztője címet csak Tibor viselheti, mindörökké.
Surányi Ákos
szerk.: Sarudi Ágnes
forrás: https://fedelnelkul.hu/2019/05/21/ungi-tibor-orokos-foszerkesztonk/
