753. szám Vers

Szemfényben

Szerző:
Elindultam, és valami ismeretlen hely várt. 
Rideggé üresedett homályban úszó
hitetlen jövő. 

Míg belefeszül ráncaimba a végtelen
mezővé avatott virágos kert, 
a búzavirág ringását vágyom,
a pipacsok tüzében rejlő szenvedélyt
és a mécsvirág fáradt tisztaságát.

Leírnám vesztett harcom arctalan
csendjét, és a hiányok égető cseppjeit,
hogy marják a szív zegzugát,
s urát a lágyság tolvaja lopja, de nem tudom. 
Megfáradt arcomon
görcsre zár a száj. 

Kibélelném a hétfők huzatos ablakát,
a hetek fosztott szirmait dobnám eléd,
hogy olvass lelkemből, majd fogcsikorgón
sziszegném hiányod.
Aztán könyvet lapoznék öledben,
és míg futnék betűin a szónak,
halkan pihegve szólnék,
miért – e napok, ha taglóz
a kimondhatatlan, a gyarló hiány?
Begombolt fénytelen alma-arcom tekint a
Holdra, 
és Rád. 
Képzelgéseimet pillantások mélyéből
szótlan is értsd, 
s legyek szemfényből születő zöld kikötő.

Kapcsolódó írások