782. szám Vers

Bocsásd meg az égnek

Szerző:
utak lépnek s jönnek visszafele mind
így érkezik szemünkbe költözik
egyre csak jönnek arcunkba néznek 
talpunk alatt gyűrött ismerős ismeretlen utak

eltapossák az ösvényeinket
mert félünk szeretni – ennyi az egész
por vagyunk valami igen ősi 
jobban kellene tisztelni bennünk az életet

habzó szájú mélységeben 
a csupa üresség száján a lég ki és bejár
templomok bejárata omladozik 
emberben az ember ember ellen perel 

sarokba bújt hamis istenek 
gyönyörű hús-képmások felett marakodunk
oldalági kórban szenved a kegyelem 
hol van már a fent meg a lent kérdezem

rozsda marta szép üzenet a szerelmek tüze
félig vadon miként az ünnepek
képzelt árnyak között ülök – te meg én
szélben sodródó falevél vagyunk 
– madárfészek álom 

lakóimat megölték 
és megettem ami ehető volt – 
ki kéne betűzzem az összes virágnyelvet
kő a kőhöz kötött babonák ellen 

szájamból hull 
esik alá a földszagú göröngy
koporsók tetején kopogó szellem lelkiismeret 
súlyos léptekkel közeleg ami rég ismeretlen

döng hallom egyre dönget a rög 
szavak és szavak között esdekelsz 
– szájam visszabeszél
bocsásd meg az égnek én-emlékem 
a vihar előtti csöndet

Kapcsolódó írások