hé, őrség! a lovam... hol kattog hé? mi ez? pattan az üveg s csobog a lé? mégis mi? templomnyi kakukkos óra? mennyi árva bogár van itt ebben a kriptában – vagy csarnok ez – netán egy katakomba? csatangol itt Ági és egyre nő a gomba – oké népek tudom meg vagyok bolondulva úgyhogy amit mondok arra ragasszátok: storno... száll repül az égen mint futó láb alatt a porhó – régóta ismert dolog ez – igen mintha a Shakeszpeáre figurája volnék – a 33-dik Richárd – nem látom tisztán sem eleget az eget elborítják káprázó színek szédület heve dobogtatja s dobálja oda a szívem csak nullákat mutat a naptár s károg fölötte három-négy holló míg egy ismeretlen elme lapozgatja bennem unottan a szavaim s bár néha-néha úgy tűnik egyszer-kétszer mintha kuncogna unottan rázogatva a fejét mégis a kályha mire ránéz... s hiába írom a mélyben a szókat s a szöveget ... érzem a baljós tüzet a mindent átitató fenyegetést!