„Mert a lélek álma, Hogy egyszer majd testet talál, Mert a test a lélek ára. A lélek tévedése, Hogy minden bátrat eltalál, Egy foglyot sem hagyhat élve, élve.” /30Y/
Én pisilni bármikor tudok, kivéve, ha felszólítanak, nehéz bármit is csinálni az ösztönt és a szabad akaratot is száműzve, ezért kértem a nővért, adjon egy órát, gondoltam azalatt sikerül elkalandoznom az aluljáró felé vettem az irányt, ahol a péksütemény árus hölgy az ablakon keresztül a rutinból arcjátékozó koldust kényszerítette adekvát válaszokra a zsömle kontra sör kérdésében, hogy ki mit látott, ki mit vett, azaz fog az én pénzemből, amit így oda sem tudtam adni, de már nem is érdekelt a befejezés, mert megláttam, ahogy a másik eladó a kirakatsütőbe helyezte az előre gyártott nyers zsömlével megrakott tepsit, ami olyan látványt nyújtott, hogy azonnal eldöntöttem, soha többé nem eszem ilyen narancssárga hátterű pékterméket, ha éhen is halok olykor, mert ennél még az ovis homoksüti vagy a megfestett fapogácsa is éltetőbb, úgyhogy gyorsan fogtam a kávém és elköszöntem, amikor fülsiketítően fékezett a metró két rövid szünettel háromszor egymás után, szerintem valaki elé ugrott, a legbátrabb az összes várakozó között, a többiek meg ott állhattak, hogy akkor most hogyan tovább, én a lépcsőn felmentem a könyvszekérhez nézelődni, hátha valami megfog a szélben kávézásban, amikor szirénázva kanyarodott a térre egy tűzoltó autó, persze az ilyen mindig siet, hogy kiszabadítson valakit valamiből, közben én találtam két Ottlikot kemény piros kötésben, ki tudja meddig fogok még bátortalanul várakozni szerelvényre.
