Iliosz hosszan vöröslőn perzselt, bennem a vágy égett izzón, vízparton kerestem kábán enyhet, míg türelmetlen vártalak hívón. A móló hangos jókedvtől zsongott, tarka tömeg sétált, szállt hajóra, csókos ölelésed sajgón hiányzott rezegett a léc, s megállt a lomha óra. Vitorlázó sirályok élesen vijjogtak, hullámok száz fodra lángolt, aranyló bíborban fürdette a tavat, a túlparton a vízbe merülő Nap. Képzeletem szállt, éreztem illatod, láttam, behunyt szemmel, szép arcod, és akkor megjöttél, csókoltál, öleltél, egyek voltunk, szemedben tüzek gyúltak. Kikötő csárdától dallal jött a szél, sétány fáin lombozott hozzá zenét, esteledő partot ölelte ezüst szürke fény, felhőtlen arccal csillagokat szült az ég. Vállamon fejed, szorosan fogva kezem a parti kövekről repültünk ez éjbe, gyémánt darabokkal teleszórt köpenyén súgtad: – Bárcsak e csodának sose lenne vége! 2024 április, második díj
Likes
Nincs hozzászólás