(Az áldozathibáztatás margójára)
Köszönettel tartoznál? Pedig milliószor kelthette volna feléd az őszinteségnek legalább a látszatát ő is. Hálásabb lehetnél, mert megtanított eltávolodni hazugságoktól, keserű csókoktól, amik valójában neki sem voltak édesek? Imádkoznod kellene a boldogságáért, hogy két lábon járó apátiává tett, befagyasztva egy állapotba, ahonnan non-stop rálátás nyílik mindenre? Innen tudhatod: mivel lépni mertél, cudarul érzi magát, láthatatlan pókhálók feszítik a maga kreálta falakhoz. Lélegzete még eljut hozzád, de nyugalom, – ugyanabban a percben a tiéd is hozzá, ami kegyetlenül fullasztja, noha épp fordítva lesz, gondolta tévesen. Mindez mellékes a tudattal: kiszámíthatóvá vált, immár abszolút érdektelenné… Nos, nem tartozol semmivel, legfeljebb irgalommal magaddal szemben, hisz megtanultál közeledni saját belső világodhoz, és újra kezdheted gyakorolni a szeretetet, lépésről-lépésre.
2021 október, harmadik díj
