1989. JÚNIUS 16.
– Megyek már, megyek, megyek, MEGYEK! – kiabálta Ferenczy a bejárati ajtó felé botorkálva. Nem tudta, mennyi az idő, nem is érdekelte, a nap fenn volt, hét ágra sütött, és neki ennél többet nem kellett tudnia. Akárki ébresztette is fel, Ferenczy még egy ennél is melegebb éghajlatra kívánta. – Apukám, gyere már! – tolta félre Ferenczyt az ajtóból Tamás, amint nagy lendülettel belépett. – Azt most hagyjuk, hogy kivertél az ágyból, de mi a szar van rajtad? Rád szakadt a virágláda? – Ferenczy visszatámolygott a nappaliba. Tamás az ablak előtt állt, arcán a világ legszélesebb vigyorával, alatta a keleti blokk legpálmafásabb hawaii ingében, mellközépig kigombolva, amely alatt egy szintén virágokkal erősen megnyomott bermudagatya harangozott Tamás kifejezetten vékony vádlija fölött. Hajáról nem sajnálta a zselét, orrán egy Marlboro feliratú napszemüveg egyensúlyozott. – Mégis mi a retkes rossebért keltettél fel? – nézett rá Ferenczy a napfénytől hunyorogva. – Miért? Még kérded, hogy miért? – kérdezett vissza Tamás harsány-vidáman. – Miért? – Ezt kérdeztem, jól hallottad. – Helló, tesó – nyújtotta Tamás a kezét. Ferenczy darabosan előretolta jobbját, mire Tamás elkapta, és ezt üvöltötte: – Soha, bazdmeg, soha! – Soha nem fogsz velem kezet? A falhoz, oda baszódjál hozzá, de gyorsan. – Egy hétig senkivel sem, ha érdekel. Legalább egy hétig nem mosok kezet, és enni is csak bal kézzel fogok. Tudod, milyen kurva nagy meló bal kézzel felöltözni? – Eltörted? – Úgy néz ki? – Nem – rántotta meg a vállát Ferenczy. – Eltörjem én? Akarod? Mert szívesen. – Bal kézzel fogom a farkam is, amikor hugyozok. – Huh – bólintott Ferenczy. – Az tényleg nem egyszerű. És miért, ha már így rám törted az ajtót az egyetlen kibaszott szabadnapomon? Tamás úgy nyújtotta előre jobb kezét, mintha az országalmát tartotta volna benne. – Tudod, kivel fogtam kezet tegnap este? – Mittomén. Teréz anyával. – Hogy te milyen hülye vagy. – A Lindával. – Uramisten, hogy lettél te rendőr? – Tudod, mit? Inkább nem is akarom tudni. – De akarod. – Akarom? – sandított rá Ferenczy a frissen meggyújtott Helikon füstje mögül. – AZ ÖTVÖS CSÖPIVEL! – bömbölte Tamás. – A Bujtorral, bazmeg, tegnap a Bujtorral fogtam kezet. Egy hétig nem mosok kezet. Egy hónapig! – Hol a nyálban találkoztál te a Bujtorral? Azt ne mondd, hogy gázolajat vesz tőled, mert kitépem a szalagot A Pogány Madonna-kazettából. – Tihanyban, a hegyen, Felsőváron, megvan? – Meg. – Na, tegnap délután felmentem oda – magyarázta kedélyesen Tamás, és a napszemüveg szelleméhez illően a szájába dugott egy szál Marlborót. – Felsővárra. Nem mondom, amilyen út volt, vityillókra számítottam. – És miért pont Felsővárra? Miért nem Sajkodra? Diósdra? – Mert reggel a vizeletem színe ezt javasolta – fújta ki a füstöt Tamás. – Mert megnéztem az adatbázist, és Felsőváron élő ember nem járt nálunk évek óta. Csak van valaki, mondok magamban, akinek kell egy kis biztosítás jutányos áron. És van, bazeg. – Várj, kitalálom. Az Ötvös Csöpi? – Rohadjak meg, te egy sámán vagy, tesó! Csatlakozz a Waszlavikhoz, micsoda csapat lennétek! Das ist mein Auto! – rikkantotta Tamás. – Kicsit bolyongtam, és az az igazság, hogy először azt hittem, lukra futottam. Tudod, mit csinálnak ezek a kurva drága nyaralóikban? – Nyaralnak? – kérdezett vissza Ferenczy, noha tudta, hogy téves választ adott. – Lófaszt, semmit, bazdmeg, semmit, mert nincsenek ott! – csóválta a fejét Tamás. – Nekem, ha ilyen nyaralóm lenne, akkor benne laknék. De nem ezek, mert ezek ott sincsenek. Mi van most? Június közepe? – Az. – Ott töltöttem az egész napot, rohadjak meg, legalább ötven házba becsöngettem, az ujjam leszakadt, a lábam lerohadt, kurva meleg volt, csak mondom, amíg te benn vakartad a heréidet a kapitányságon, addig nekem a tökömről is izzadság csurgott, kopogtatok, csöngetek, kiabálok, amit akarsz, tíz ember, ha volt az egész faluban. – Nem lehet, hogy többen is, csak nem akartak szóba állni az óbégató barommal? – érdeklődött Ferenczy. – Lófaszt, apukám, én rendesen kiabálok, nem óbégatok – legyintett Tamás széles ívben, amitől a hamu végre leesett a cigarettáról. Ferenczy percek óta irigykedve nézte az egyre hosszabbodó hamut a Marlboro végén. Bezzeg a Helikonra elég ránézni, potyog le a hamu róla, olyan pocsék dohányból van. – Aztán az egyik házból kijött a Csöpi, esküszöm neked, meg se bírtam szólalni, köpni-nyelni nem tudtam, ott állt előttem a Csöpi, és azt kérdezte, hogy miben segíthet. Érted? Tőlem, bazdmeg, tőlem! – Elvégre te álltál ott. – Micsoda véletlen, úristen, nem is értem! Kinyitotta a kaput, kezet nyújtott, bemutatkozott, hát én majdnem megöleltem, érted te ezt? Mondok, biztos van már biztosítása, ugye, Csöpi? – Csöpinek hívtad? – Mi másnak? – nézett rá Tamás értetlenül. – Mondta, hogy van. Hát akkor én mennék is, mondtam, mire tudod, mit kérdezett? – Hogy akarsz-e egy autogramot? – Ez egy ember, te, ez egy rendes, igazi ember, nem olyan egy hülye, mint te, tesóm – rázta a fejét Tamás. – Azt mondta, kér egy üveg vizet? Olyan meleg van, látom, izzad. Ezt mondta. – Várjál – emelte fel Ferenczy a kezét. – A víz azóta a lakásodban van, a vitrinben. – És tudja! – csapott az ablakpárkányra Tamás. – Na, szedd össze magad, megyünk. – Mégis hova? – nyomta el a csikket Ferenczy. – Hova, te nyomorult, ilyen szép az idő, megröffentjük a sárga szörnyet. – Kurvaélet – állt fel Ferenczy –, hajnali hatkor értem haza, alig aludtam öt órát, és most üljek be melléd abba a szartalicskába? – Ja – bólintott Tamás. – Miért, van jobb dolgod? – Meg akartam nézni a temetést. – Hogy mi van? – vonta fel Tamás a szemöldökét. – Temetést? Te hülye vagy az agyadban? Benne? – A Nagy Imre-temetést. – Aha. – Újratemetést. – Aha. Nem baj. Majd megnézed máskor. – Vagy hazahozol délutánra, vagy útközben megnézzük valahol. – A temetést. Mégis hol a nyálban nézzük meg? – Adja a tévé. – A magyar? – Nem, a kambodzsai. Te melyik országban élsz? De most tényleg, bazdmeg, mindenki ezt hallgatja, a híreket, kivéve persze téged. – Lófaszt. Ma is hallgattam híreket. – Mert ja. – Azt hallottam, hogy begörbült a homlokod, összement a pöcsöd, és szőr nőtt a füledben. De ne aggódj, tudom a gyógymódot. – Ja, megkergetjük a sárga villámot. – És tudja! Ferenczynek tényleg nem volt dolga. Húsz perc múlva már Balatonszőlős felé repesztettek lehúzott ablakkal, a rádióból a V’Moto-Rock bömbölt, Tamás bal kézzel a kormányt fogta, sebességet azonban már Ferenczynek kellett váltania. Tamás kinyomta a kuplungot, Ferenczy rántott egyet a váltón, és döngöltek tovább. A faluba érve Ferenczy addig nem volt hajlandó váltani, amíg Tamás meg nem ígérte neki, hogy nem tolja padlóig a gázpedált, de ahogy kiértek a lankás-kanyargós útra, nem volt megállás. A hepehupás, bukkanókkal teli úton Tamás kímélet nélkül taposta a gázt, a Wartburg négy kereke nemegyszer a levegőben pörgött, és amikor aszfaltot értek, az egész kocsiszekrény nyögött-recsegett, amitől Ferenczyre a frász jött, de maga is meglepve tapasztalta, hogy nem volt ellenére az őrültködés. – Hármasba! – rikoltotta Tamás, és Ferenczy váltott. Amióta visszajött Parádsasvárról, a kapcsolatuk feszültséggel volt terhes, bár ezt mintha csak Ferenczy érezte volna, mert Tamás ugyanolyan elánnal tolta a napjait, ugyanolyan közvetlenséggel élte meg a barátságukat, mint annak előtte. Ferenczyben felütötte fejét a gyanú, hogy Tamás tényleg ártatlan abban, hogy Judit olyan erősen vonzódott hozzá. Az volt a legrosszabb, hogy nem tudta elmondani senkinek, mitől olyan vacak a kedve. Blásznak nem lehetett mondani semmit, még azt sem, hogy tíz óra múlt kilenc perccel, mert azonnal basztatta volna, hogy mikor volt ideje ezt kinyomozni, egyedül Tamásnak mondhatta volna el, de mit is? Hogy akaratán kívül lecsapta a kezéről a nőt, akire a tudomány legfrissebb állása szerint egész életében várt? Ferenczy maga is hallotta, milyen hülyén hangzott ez a mondat, ezért megpróbálta inkább lenyelni, de a mondat megakadt a torkán, és gombócként ült benne. – Vissza kettes, padlógáz! – bömbölte Tamás, mire Ferenczy lejjebb húzta a váltót, Tamás pedig bejelentéséhez hűen padlóig nyomta a gázpedált. A Wartburg már az elrugaszkodás pillanatában nagyokat nyögött, Ferenczy kapaszkodott mindenbe, amit csak ért. Nem volt nagy az emelkedő, de Tamás olyan jó pillanatban kapta el, hogy Ferenczy úgy érezte, szállnak, mint Steve McQueen a Mustangjával. Érezte ezt annak ellenére, hogy a Balatonszőlős és Pécsely közti út nem San Francisco, a Wartburg minden, csak nem egy Ford Mustang, és amikor McQueen San Francisco utcáin döngetett, ők ketten még nem éltek. A Wartburg csak szállt, és szállt, Ferenczy ereiben őrült sebességgel nyargalt az adrenalin, és minden egyes levegőben töltött századmásodpercet élvezett, egészen addig a pillanatig, amikor szemből hirtelen megjelent egy terepjáró. Ferenczy megkapaszkodott, Tamás meg úgy üvöltött, hogy azt még Pepinke is megirigyelhette volna: – MICSUBISI PADZSERÓ! Kurvaélet, PADZSERÓ! – rikoltotta, és izgalmában ugrott egyet. A Pajero sofőrje rátapadt a dudára, és lehúzódott az út szélére, Tamás meg félrerántotta a kormányt. Bárcsak ne tette volna, mert kicsit féloldalasan értek földet. Először a Wartburg bal eleje fogott aszfaltot, majd a három maradék kerék, amitől a kocsi megrázta a farát, és ekkor egy hirtelen csattanást követően a motorháztető egy darabon kidudorodott, a motor leállt, a Wartburg csörögve lassult, és végül nyikorogva megállt. – A turbófeltöltő! Megint! – pattant ki Tamás a kocsiból, Ferenczynek azonban előtte még le kellett feszegetnie az ujjait az ablaktekerőről. – Láttad a PADZSERÓT? – Te meg miről beszélsz? – Turbófeltöltő! Kurvaanyját, két hete cseréltettem. A PADZSERÓ megvolt? He? – Szedd már össze magad! – Ember nem volt még úgy összeszedve, mint én, csak növény és ásvány. – Milyen turbóról beszélsz? – Amit fel kell tölteni. Egy feltöltővel. Az a neve, hogy turbófeltöltő. – Turbó. Ebben a kocsiban – rázta a fejét Ferenczy. – Olyasmi – rúgott egyet Tamás az autóba, majd felnyitotta a motorháztetőt. – Onnét nem hiányzik valami? – mutatott a motorra Ferenczy. – Melyik vagy? Ferjáncz? Doktor Tandari? Hogy vágod te ezt – pöccintette el Tamás a csikket. – Hogy a picsába ne hiányozna. A turbófeltöltő. – Tudom, mi a neve. Az enyémben nincs, de ebben a szarban, ebben van – csettintett Ferenczy. – Megvan. Hűtőventilátor. Az nyomta ki a motorháztetőt? – Az – legyintett Tamás. – Gyere – intett Ferenczy. – Pécsely fél óra gyalog. Enni is tudunk, amíg ezt a romot odahúzzák. – Most nem lehet? Leintünk valakit. – Hány kocsival találkoztunk? Bármelyik irányban? Tamás nem felelt. – Na látod. Különben is, ismerek ott egy szakértőt – kezdte Ferenczy. – A Fényes Totya megoldja. – Fényes Totya. – Pécselyi turbófeltöltő-javító kisiparos géemká – vigyorgott Ferenczy.
Libri Kiadó, 2021, 3999 Ft, ISBN: 9789634336822
