hajnali harangszó mezítláb a vádlott csillagdidergés elszánt életem ünneplőben a korszak felkiáltott de kihűlt rég amiről emlékezem légüres ösztönök horizontján látom ahogy rám zuhan a csoda és fészket rak végül abszurdisztán de boldoggá nem tehet soha bizarr vállamon egyensúlyozol amíg az élet válaszol a versre tekinteted másik fele megszagol és landolok asztalod légterébe rám törhet az őszinte kiáltozás az abszurd parádé ha beválik ajkadon férges továbbvicsorgás kósza közkincse gyalogol a halálig lázas nyakamon légüres szavak aranyba öntik díszes gömbjeit – egy távoli szempár velem marad ócska műszerem mellett reggelig vádlottnak a szószék mit sem árt jogot formál panaszt a semmire mégis megfellebbezem a halált amíg el nem nyel emésztőgödre
Likes
Nincs hozzászólás