765. szám Beszámoló Interjú

Az év szociális szakembere: Sass Lajos

Szerző:

November 12-e Magyarországon a Szociális Munka Napja, Erzsébetvárosban is ilyenkor köszöntik a
szociális ellátórendszer dolgozóit.
Az önkormányzat idei elismerését Niedermüller Péter Sass Lajosnak adta át, aki a Menhely Alapítvány
Kürt utcai Nappali Centrumának vezetője. A szakember több mint harminc éve foglalkozik hajléktalan
emberekkel. A K11-ben barátok, kollégák vették körül Sass Lajost, Móser Ádám harmonikaművész pedig
mini koncertet adott a szociális munkások tiszteletére.


„A hajléktalanok segítségünk nélkül nem tudnak kikerülni ebből a helyzetből. A kormány most nem tesz
semmit ezen a területen, szerencsére belépnek a civilek, akik nélkül el sem tudom képzelni, mi lenne a
fedél nélküliekkel. Egyedüli kapaszkodónk őket támogatni, és megköszönni a munkájukat” – mondta a
polgármester az Erzsébetváros Szociális Szakembere díj átadó ünnepségén, hozzátéve, hogy a
szociális munkások is méltatlanul alulfizetettek.


„Ez a szakma nem csak hivatás, hanem szerelem, szeretet. Máshogy nem is lehet elvégezni a munkát.”
Ezek már a 2023-as díjazott, Sass Lajos gondolatai, aki így fordult a kollégáihoz: „Köszönöm, hogy a
vezetőtök lehetek! Ez a díj a civil szervezeteknek, nektek is szól!”


Sass Lajos 1990 óta munkatársa a Menhely Alapítványnak, évente 3500 rászoruló ember ellátásáért, 20
munkatárs és legalább kétszer annyi önkéntes munkájáért felel, és aktívan részt vesz a szociális
szakma, azon belül a hajléktalan-ellátás szakmaiságának kialakításában. Nem csupán az intézményben
dolgozik, hanem kint, terepen is. Utcai szociális munkásként járja Erzsébetváros közterületeit, és azokat
a helyeket, ahol fellelhetőek hajléktalan embertársaink. Igyekszik segíteni, amiben lehet, és tud örülni a
legapróbb sikernek is.

„A siker relatív. Ha szólunk valakihez egy jó szót, és megköszöni, az nekünk siker. Az is siker, ha több
éves munkával lakásba költöztetünk egy hajléktalan embert, és ő képes megállni a lábán, képes ott
maradni, megtartani magát. Utcáról otthonba helyezni egy rászorulót nagyon nehéz. Bizalmi kapcsolatot
kell kiépíteni: ebből a helyzetből lehet kiindulni, apró lépésekkel” – fogalmaz kérdésünkre Sass Lajos.

forrás: www.erzsebetvaros.hu

Kapcsolódó írások