I.
Még egy óra és vége. Mára letelt. Nem jó ez a korán kelés, főleg ebben a hidegben, otthagyni Mari melegét az ágyban, de legalább hamar végzek. Jut idő készülődni. Ma hazafelé bemegyek a Pistához a húsdarálóért. A Mari hogy meg fog lepődni. Mondtam neki, én mindent megoldok. Aggódott, hogy hiába kapta azt a diót ajándékba, ha nincs mivel ledarálni. Hát most lesz. Még az öreganyám mesélte, hogy viszi azt a húsdaráló is, ha nincs más. Ők is így oldották meg annak idején, hogy legyen dióskalács karácsony estére. Mert annak lenni kell. Talán a Mari is megnyugszik, és rá tudom beszélni, hogy hívja meg a gyerekeit. Hogy fél ez a kis nő, látom az arcán, amikor ezt szóba hozom, hogy ne szégyellje, ahogy élünk. Élünk, ez a lényeg. Hívja el a fiát meg a lányát. Ha a lánya elhozza az unokákat, lesz nekik dióskalács. A Mari meg végre megcsodálhatja őket. Hogy mennyit nőttek. Persze, az ajándék miatt is aggódik, hogy az kell egy gyereknek, de mi nem tudunk. Hát majd tudunk azt is. Minden nap elteszem a borravalót. A Mari nem hiszi, csak legyint, hogy úgyis elmegy reggeli felesre. Ezen is hogy meg fog lepődni. Mindenszentek óta minden nap elteszem az ünnepekre. Külön gyűjtöm. Ebből lesz a darálthús a töltöttkáposztába, meg a hal, mert hát elég drága dolog a henteshez menni. De minden lesz, ami egy karácsonyhoz kell. Ő talán kap a konyhán egy fej káposztát, majd abba göngyöljük a húst. Eleget dolgozik nekik, abba igazán belefér egy kisebb fej káposzta. Hogy fog csodálkozni ez a Mari. Az eurót majd átváltom, szép összeg lesz ez a borravaló. Mert igaza van, a fizetéshez nem nyúlhatunk, az kell a lakbérre meg a rezsire. Milyen jó ezt így mondani. Tavaly ilyenkor a szállón csak álmodozhattunk erről. De én megmondtam a Marinak, hogy meglátja, karácsonyra lesz igazi otthonunk. Én egy kortyot sem iszom többé és a borravalót elteszem. Megbecsülnek itt. Még a köszönést is megjutalmazzák. Mondtam én, nem vagyok akárki. A Marinak is megmondtam, hogy bízzon bennem. Hogy kiváltottam ezt a két gyűrűt is. A szállón a fiúk csak röhögtek, de én mondtam, hogy lesz melóm, a pénzből félreteszek és kiváltom a zaciból. Így is lett. A Mari mindig mondja, hogy ne hordjam, mert egyszer kirabolnak. Ez az édes kis nő. Hogy aggodalmaskodik, hjaj de nem szeretek mellőle kibújni hajnalban. De én mondtam neki, hogy azért hordom ezt a két gyűrűt, hogy lássák, én valahonnan jöttem. Vegyék észre. Legfeljebb nem veszek halat, csak darálthúst és akkor a többi pénzt odaadom a Marinak, hogy vegyen ajándékot az unokáinak. Valami apróságot. Hátha elhozza őket a lánya. Ez az asszony egész életében csak dolgozott, mégis olyan gyönge, úgy fél, hogy mit szólnak a gyerekek, hogy eljönnek-e valaha. Muszáj erősítenem. Ezért kell a daráló is. A Pista is megmondta, hogy így kerek a világ. Karácsonyra minden a helyére kerül.
II.
A Martinka mindjárt hat éves lesz, a kicsi Jázmin négy, istenem, mennyit változhattak, mióta utoljára láttam őket. Jó, hogy ilyen kicsik még, de akkor is meg fogják kérdezni, hogy a nagymama hol volt eddig, a lányom hiába beszélgetett velük erről, tudom én, értelmes lány, de hát akkor is. Meg mi ez az egy szoba? És ti hol fürödtök? És ki ez a bácsi, ha nem a nagypapánk? Talán még emlékeznek rám, hogy ki vagyok én, jaj, nem tudom, félek ettől az egésztől. De ez a Géza olyan erőszakos, hiába van igaza, nem olyan könnyű ez nekem, hát milyen anya vagyok én? Meg milyen nagymama? Jó, hogy a Kati befestette meg levágta a hajam, szerintem egész csinos lett. Ő is itt van a konyhán, rögtön összebarátkoztunk, amikor idekerültem. Ő mondta, hogy egy nő igenis adjon magára, igaza van, azt mondta, hogy férfi is akkor lesz mellette. Mondjuk, én már el lennék egyedül, nem kell nekem senki, de hát így csak könnyebb. Annyiszor próbáltam én már egyedül, hogy senki nyavajáját ne kelljen eltűrnöm, meg aztán divat is lett ez a fiatalok között, de hát csak az van, hogy egyedül nem boldogul egy nő, majd ők is rájönnek, főleg, ha már gyerekek vannak, hát meg lehet nézni, hova jutottam én is. Amúgy egész rendes ez a Géza, és eddig minden úgy volt, ahogy mondta, mondjuk, szerintem iszik, de én úgy csinálok, mintha nem venném észre, nem akarom el venni tőle ezt a kis örömet. Mégiscsak elmegy minden nap dolgozni, minden hónapban leteszi a fizetését, persze nem is tudnánk másként fenntartani ezt a kis lakást. Hajnalban indul, én később megyek. Jó volna nekem is korán kezdeni, úgysem tudok aludni, hajnaltájt már csak forgolódom, meg jár az eszem mindenféléről, nem tudom, hogyan lehetne leállítani, jaj, sose lesz már nekem nyugalmam. Itt a konyhán csak akkor van rám szükség, ha már végeztek a főzéssel, én akkor egykettőre kitakarítok, nem ijedek meg semmilyen munkától. Végül is jó itt nekem, dolgoztam én már keményebben is, na meg mindig marad valami meleg étel, amiből adnak, tudok vinni haza a Gézának vacsorára. Ez olyan, mint a borravaló. A Géza pénzt kap mellékesként, tudom, de sosem kérdezek rá, hogy mit csinál vele. A nyáron azt mondta, abból váltotta ki azokat a fránya gyűrűket, nem tudom, minek kell az, szerintem csak feltűnősködés. Neki fontos, azt mondja, igenis lássák, hogy ő valaki, de egy ideje nem beszél a borravalóról, szerintem azért, mert iszik. Nem tudom, mikor ér haza a munkából, sose kérdezem, de mire én érek haza, addigra befűt és örül az ételnek, hogy nem kell érte pénzt adnunk. A diónak is örült, hogy majd lesz karácsonyra dióskalács, de hogy én azt hogyan daráljam meg, arra már nem válaszolt. Tudom én, minden férfi egyforma. Ha mégis eljönne a fiam, meg a lányom a két unokámmal, akkor mondanám a Gézának, hogy csukjuk össze a kanapét, oda le tudnak ülni négyen, meg ott van még két szék, végül is elférnénk. Mindenre elég ez a kis szoba, én már nem várok nagy dolgokat az élettől, csak ne csalódjak többet. De nem tudom, ahhoz föl kellene hívnom a lányomat, és el kellene mondanom, hogy mi a helyzet, hogy sok minden változott, sok minden javult. Elmondanám, hogy örülnék nekik, hogy ha láthatnám őket, de félek fölhívni a lányomat, vajon mit fog reagálni. Ő is az ünnepekre készül, most aztán tényleg nem ronthatom el. Hát akkor milyen anya vagyok én!
