Illatos ligetben, lombok hűvösében szólítjuk kedves madaraink. Galambok, verebek szárnya repes, mindent értő szemük szívünkre les, szembogár nem süt feketébben. Pázsitunk vaksötét falakhoz lejtő, földre hullott fekete függöny, áhított szivárványunk fekete- fehér márványban hasadó üres telér, kétmarokkal szorított semmi. Gerlékkel akarunk voltunkká lenni, ingünkben pucér fiókgalambbal a gyerekkorba sírva visszalenni. Megmaradni ok nélkül, okkal. Azután galambjainkat fölétetjük havon közelítő jókedvű farkasokkal.
Likes
Nincs hozzászólás