Kórházzsivaj. Nővérek acél mosolya Fekszem, és a gondolatom tétova Most látom, mégis milyen az élet Közben porciózzák az egészséget Vergődöm a saját nyomorom mélyén S kapom a gyógyszert ülve az ágyam szélén A nyűgös nappal után jő a boszorkány éj Valahol zokognak, és egy sikoly is belefér Vajon fölizzom-e még, ölel-e a külvilág Lépnék felé, de már nem bírja a láb Megkövülve állok a szakadt jelenben És a könnycseppek csak gyűlnek a szememben