Csöndes hegyi alkonyatban konyhakövön tányér csattan százfelé repül cserép. Égőszemű ifjú asszony (fő dolga, hogy dalt fakasszon) elébem kilép. Két kis keze ringó csípőn, pergő nyelve harcra kész; alig várom már, hogy mondja… Betegségben nem ápoltál! Más nők után kujtorogtál?! Pernahajder, vén csibész! Ágálna ő indulatban, de tomporán tenyér csattan… s bár szikrát hány két szeme a haragja gyorsan illan, szép mosolya már rám villan. Más nőt?! Egyen a fene! Megjelent a szerző Lélek és test című kötetében.
Likes
Nincs hozzászólás