Két almacsutka

két almacsutka, pohárnyi víz
aludta át velem az év
utolsó éjjelét.
görbe fény züllött az ablakon,
kék-eső, majd pukkanó-sárga,
s néhány muslica bogárka,
bágyadtan billegett szám
savanykás termikén.
egyedül, mint
barackmag a padlórésben,
rémült szívverésem alig-alig.
hajnalig hányszor keni az égre
vérem, (háromszázhatvanöt
tévedésem) s buja vörös bombák
hányszor rúzsozzák,
Holdpenészes homlokom.
éjfélkor
az elmúlás főpróbát tart,
nincsenek jelmezek, pucér az élet,
az égen percegő férgek lobbannak-
elégnek, a ház mögött
újra hideg huzat nyafog,
s a tarka fénytörmeléket
kosárba szedik a fáradt angyalok.

0